Aktuális

15 évig volt a bélrendszerében halott magzata - nem keveset szenvedett miatta

Bors

Létrehozva: 2017.12.02.

Egy 52 éves indiai nő az elmúlt három évben rendszeresen hányt, és bár orvosról orvosra járt, általában savlekötőt írtak csak fel neki, aztán útjára engedték. A meg nem nevezett asszonynak az volt a szerencséje, hogy egy olyan orvossal is összehozta a sors, aki mélyebbre ásott mint kollégái, és valóban kereste mi állhat a tünet hátterében - írja a Daily Mail.

A szakember felfedezte, hogy a mindennapi hányást az okozza, hogy egy akadály volt az emésztőrendszerében. A laparoszkópos vizsgálat során kiderült, hogy ez egy megkövesedett 4 hónapos magzat. Azonnal műtőbe tolták a nőt, és a kétórás operáció során november 23-án eltávolították belőle halottat.

A nő méhe, petefészke és petevezetékei teljesen egészségesek voltak. A már 5 éve nem menstruáló asszony nagyon hálás volt a szakembereknek, ugyanis 15 éve kínlódott. A nő ugyanis  akkor ment abortuszra, miután családja úgy döntött, még egy gyermeket nem kívánnak felnevelni. Az anya nőgyógyásza akkor azt mondta, sikeres volt az abortusz, holott a gyermeket valójában nem is távolították el.

Az asszony a művi vetélése után folyamatosan hasi fájdalomra panaszkodott, de általában fájdalomcsillapítót írtak csak fel neki. Akkor váltottak savlekötőre, amikor már hányni kezdett.

Mi a kőmagzat?

Az elhalt magzatok rendszerint a vetélés során távoznak az anya testéből, vagy felszívódnak. Ritkább esetekben, ha a felszívódáshoz már túl nagyok, az elhalt magzatok lassan "megkövesednek". Az elmeszesedés (kalcium lerakódásáról van szó) a magzat bőre alatt kezdődik .

Ez folyamat megakadályozva a különféle fertőzések kialakulását, ami veszélyeztetné az anya egészségét. Ha nem lép fel valamilyen komplikáció a megkövesedett magzatot hordó nő lényegében normális életet élhet. (Teherbe persze nem eshet...). Fontos megjegyezni hogy az esetek többségében egy tünetmentes folyamatról van szó, és az kőmagzatot csak véletlenszerűen fedezik fel. 

Kivizsgálás: röntgen Megoldásként a magzat sebészi eltávolítása jöhet szóba. Via orvostudomany.blog.hu

Képekért kattintson ide!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714963811
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189297_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188618_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Te bohóc, szánalmas vagy, húzz el!” – most lett elege a Veszprém szurkolóinak, tüntetni fognak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714963811
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák