Nem nyugodhat apja mellett Stadler József

Nem nyugodhat apja mellett Stadler József

hasnyálmirigyrák
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 22. 08:30
Véget ért a népmesékbe illő, juhászból lett milliomos története. Stadler József <a href="http://www.borsonline.hu/aktualis/breking-stadler-jozsef-agyverzest-kapott/142633" target="_blank">két hete kapott agyvérzést</a>, tegnap elhunyt a kórházban. Akasztón temetik el, pedig ő korábban apja sírhelyét választotta.
Munkatársunktól

Szombaton helyezik végső nyugalomra Stadler Józsefet, akinek a halálhírét kedden megerősítette Akasztó polgármestere. Stadler már akkor felkészült a halálra, amikor három évvel ezelőtt hasnyálmirigyrákkal küszködött. Az édesanyja, az azóta elhunyt Krisztina néni la­punknak elmondta fia végakaratát.

– Azt mondta nekem az én kisfiam: anya, oda temessenek, édesapám mellé! – mesélte 2014-ben a Borsnak Krisztina néni. Stadler édesapjának sírhelye a hartai temetőben van. A Bors elsőként számolt be róla, amikor napra pontosan két hete egy dedikáláson agyvérzést ka­pott Stadler József.

A vállalkozó élete fordulatokkal volt teli, az elmúlt évek is zűrösen teltek, márciusban első fokon öt év börtönre ítélték 420 millió forintos áfacsalásért. Van-e félnivalója a gyerekei­nek, Zoltánnak, Mariettának és Milánnak?

– Ez egy büntetőper, a vádlott halála esetén a hozzátartozóit nem terheli tartozás, megszűnik az eljárás – mondta a Borsnak az ügytől független dr. Hegedűs László ügyvéd.

Mint azt megírtuk: Stadler Józsefnek folyamatban van egy polgári peres ügye is, amelyben nem vádlottként volt érintett. A per az akasztói aréna körüli, kerítéssel lezárt területről szólt. Ez egy roppant értékes földterület, mert gyógyvíz és halastó is található rajta. Stadler korábban többször is beszélt arról, hogy a területet értékesíteni kíván­ja, és még Dubajból is érdeklődtek az üzlet iránt. Dr. Hegedűs László azt mondja, egy ha­láleset után itt más a helyzet, mint a 420 millió forintos áfacsalásnál.

– Ez egy polgári per, így a jogutód, vagyis az örökösök vihetik tovább – mondta a szakember. Kik az örökösök? Nem feltétlenül a gyerekei, hanem az a személy, akit a végrendeletében megnevezett. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.