Elfogták a férfit, aki mérgezett italt adott dámóciaknak – ketten is meghaltak

Elfogták a férfit, aki mérgezett italt adott dámóciaknak – ketten is meghaltak

ital
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 05. 14:15
MTI

Őrizetbe vettek a rendőrök egy férfit, aki a gyanú szerint mérgező italt értékesített helyi lakosoknak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Dámócon, a mérgezésbe időközben egy másik ember is belehalt – közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője vasárnap az MTI-vel.

Janasóczki Attila elmondta: a bodrogközi településen szombaton egy nő mérgezésben meghalt, előző nap pedig hárman kerültek súlyos, életveszélyes állapotban kórházba, szintén mérgezéses tünetekkel. Egyikük később ugyancsak elhunyt. A szóvivő hozzátette: mindkét esetben felmerült a gyanú, hogy a mérgező folyadékot alkohol helyett fogyasztották az áldozatok és a sértettek. 

A rendőrök előállítottak egy helyi férfit – akitől az áldozatok a beszerzett információk szerint a mérgező folyadékot vásárolták – és gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették - közölte a szóvivő. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.