Veronai buszkatasztrófa: bujkál a nyilvánosság elől a buszos cég vezetője

Veronai buszkatasztrófa: bujkál a nyilvánosság elől a buszos cég vezetője

társaság
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 09. 05:10
Miközben meglehetősen súlyos vádak hangzanak el, Czakó Tibor, a Pizolit Kft. ügyvezetője hónapok óta hallgat. Írásban és telefonon is megkerestük az ügyvezetőt, hogy szembesítsük a vádakkal.
M. S.

Egyre elkeseredettebben követelnek igazságot a veronai buszkatasztrófa áldozatainak hozzátartozói. A szörnyű januári balesetben 17 ember, főképpen diákok vesztették életüket, a buszt üzemeltető Pizolit Kft. ügyvezetője, Czakó Tibor kez­detben még nyilatkozott a sajtónak, azonban július óta gyakorlatilag eltűnt, nem hajlandó semmilyen hír kommentálására. Jú­liusban is csak egy rövid közleményt juttatott el a 24.hu-nak, ebben ezt írta: „Elkészült a re­konstrukció, arra várunk, hogy az olasz hatóságok átadják a két kamera felvételeit, de arra hivatkoznak, mások is láthatók rajtuk. A kegyelet páncélzatába burkolva, haszonszerzés által hajtva három ember csalárd módon az áldozatok képviselőjének tünteti fel magát bepiszkítva a többiek mély gyászát. Több áldozattal beszéltem, akik határozottan elzárkóznak ettől a sárdobálástól.”

A szülők most egy nyílt levelet tettek közzé a Facebookon, eb­ben azt állítják, hogy az olaszországi baleseti jegyzőkönyv szerint szabálytalanul elhelyezett póttank volt be­építve, és ezek a póttankok a busztársaság telephelyén tartott vizsgálat során is bebizonyosodtak, a to­vábbi buszokon is megtalálták őket. A nyílt levélben szerepel az is, hogy „a balesetben vétkes busztársaság – a felfüggesztés elmaradása miatt – megkezdte a vagyona kimentését, a felelősség el- és áthárítását”. A szülők szerint a cégből távoztak a korábbi tulajdonosok, és ma már Czakó Tibor ügyvezető 71 éves édesanyja a többségi tulajdonos, míg a kisebbségi tulajdonos egy romániai férfi.

A Bors információi szerint Czakó nemrég Veronában járt. Írásban érdeklődtünk róla, hogy milyen céllal utazott az olasz városba, majd telefonon is utol­értük. Szembesítettük a szülők vádjaival és arra kértük, hogy reagáljon ezekre. Igaz-e, hogy kihátrált a cégből? Igaz-e, hogy a buszon póttank volt elhelyezve? Czakó végighallgatta munkatársunkat, majd ingerülten csupán annyit mondott: az újságok mindig kiforgatják a szavait, úgyhogy többet nem kíván nyilatkozni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.