Telefonnal tanítana magyarul az amerikai operaénekes

Telefonnal tanítana magyarul az amerikai operaénekes

nyelvtanulás
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 01. 12:30
BLN

Egyetlen nap alatt 65 millió forintot szedett össze egy Los Angeles-i fiatalember leg­újabb ötletére, hogy okostelefonra fejlesszen egy nyelvtanulóprogramot, amivel gyors eredményt ígér – magyarul is. A 34 éves Gabriel Wyner azt mondja: öt hónapjába telt franciául megtanulni, amit igazán nehéznek talált, de az okostelefonra tervezett kis programjával csak napok kérdése, hogy akár a magyar nyelv alapjait is elsajátítsa bárki. Pedig a vi­lág egyik legnehezebb nyelvének tartják.

A civilben egyébként operaénekes – ma már inkább csak okostelefonos fejlesztéseivel foglalkozó – Gabriel közösségi finanszírozásból készítené el az applikáció rendes változatát, és elképesztőnek tartja, hogy ennyien látnak fantáziát benne. E sorok írásakor az „összekalapozott” pénz 350 ezer dolláron, vagyis 94 millió forinton állt.

– Sokkolt, amikor megláttam az összeget. Hét nyelvet tanultam meg, a magyar és a francia mellett a japánt, az oroszt, a németet, a spanyolt és az olaszt. Ezek különböző kultúrák. A programom lényege, hogy az embernek ne magolnia kelljen egy új nyelvet, hanem az adott nyelvben gondolkodjon. Napok alatt meg lehet tanulni magyarul is, ha jól használjuk ezt az applikációt – mondja. Elsőként ezeket a nyelveket építi be a programba.

A telefon kijelzőjén a külföldi szó helyes kiejtése látható, és több olyan szó a felhasználó anyanyelvén, ami alapján beugrik neki a szó jelentése. Emellett az adott szóhoz köthető tárgyakat is feldob, könnyebbé téve a memorizálást. Ha minden jól megy, jövőre már bárki le is töltheti a telefonos szótárt.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.