Menyasszonya agyából lakmározott, mégsem ítélik el a kannibált

Menyasszonya agyából lakmározott, mégsem ítélik el a kannibált

kannibál
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 28. 19:00
Bors

Nem tud mit kezdeni a bíróság egy brutális gyilkossággal vádolt 36 éves amerikai férfival. A hivatalos szervek amondóak: mivel két pszichológus és egy pszichiáter is újfent elmebetegnek állapította meg a gyanúsítottat, így negyedszerre is elhalasztották a többek között emberöléssel és kannibalizmussal is megvádolt Joseph Oberhansley tárgyalását – írja a PEOPLE.

A mentálisan zavart férfit azzal gyanúsítják, hogy 2014 szeptemberében megerőszakolta, majd megölte korábbi barátnőjét, Tammy Jo Blaytont annak házában. Ezt követően felnyitotta a 46 éves párja koponyáját, eltávolította az agyát, majd horrorisztikus módon kivágta a tüdejét és a szívét is. Ezeket megsütötte, majd jóízűen lakmározott belőlük.

Oberhansley-t jelenleg az indianai Mentális Egészségügyi és Addiktológiai Osztályán őrzik. Újabb vizsgálatok várnak rá, de nagyon valószínű, hogy sosem állítják majd a vádlottak padjára. Mindez a gyilkost felháborítja, ugyanis váltig azt állítja: neki az ég világon semmiféle mentális problémája nincsen. Ezzel a véleménnyel azonban úgy látszik, hogy igencsak egyedül van, ugyanis még az ügyvédei sem tudnak vele érdemben kommunikálni. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.