Egy gyorsétterem-lánc egyik egységének biztonsági őre véresre verte az Index.hu egyik munkatársát, Szabó Zoltán tartalomfejlesztési vezetőt. A hírek szerint az újságíró panaszt szeretett volna tenni, ám erre az alkalmazottak nem adtak megfelelő lehetőséget, ezután pedig közbelépett a biztonsági őr, aki többször megütötte a férfit. A rendőrség eljárást indított, az étteremlánc az eset kivizsgálását ígérte.
Nos estére az étteremlánc vezetője kijelentette, hogy megváltak az agresszív biztonsági őrtől.
"Nagyon sajnáljuk a vasárnap este, a Király utcai éttermünkben történt eseményeket. Teljes mértékben vállaljuk a felelősséget a történtekért" - szólnak a gyorsétterem regionális igazgatójának, Fukcius Tamásnak a szavai.
Az Index beszámolója szerint cégvezető elmondása szerint egyeztettek a biztonsági szolgálattal, és az alvállalkozó kirúgta az erőszakos biztonsági őrt, emellett felülvizsgálják az alvállalkozó céggel az együttműködést is. Az étterem műszakvezetőjét az eset kivizsgálásáig felfüggesztették, míg a dolgozóknak "újraoktatják a vendégek kezelésével kapcsolatos alapelveket" és panaszkezelési tréninget is indítanak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.