Aktuális

Erre figyeljen, ha külföldről rendel!

Bors

Létrehozva: 2017.10.14.

Veszélyes lehet, ha külföldi oldalakról vásárolunk, de, ha figyelünk néhány fontos dologra, akkor biztonságosan is használhatóak, és olyan dolgokat is vehetünk, amelyeket itthon nem.

Vásárlás

Minden esetben szükségünk van egy bankkártyára, amelyről regisztráció után a rendeléskor automatikusan leemelik a termék árát, így már semmi dolgunk nincs, amikor a postás meghozza az árut. Az első vásárláskor nem érdemes komoly összegekkel játszani, inkább olyan dolgot rendeljünk, amelynél az elveszett pénzt nem tartjuk nagy tételnek. Az eBay átváltja nekünk forintra az árakat, azonban az AliExpress, illetve az Amazon csak dollárban mutatja az összeget. Minden esetben nézzük meg, hogy a szállítás mennyibe kerül, ugyanis előfordulhat, hogy drágább, mint maga a termék. Sok esetben ingyenes a szállítás (Free Shipping), így lehetőség szerint innen rendeljünk. Számoljunk azzal is, hogy mivel az áruk külföldről érkeznek, így akár egy hónap is lehet, mire kézhez kapjuk azokat.

Mit ne vegyünk?

Az elektronikai termékek rendelése előtt kalkuláljuk bele, hogy a hosszú szállítási úton könnyen megsérülhetnek, mire megérkezik. Ruháknál a méreteket nézhetjük el, mivel sok esetben az amerikai, európai és az angol méretet is feltüntetik, próbálni pedig nincs lehetőség. Így, ha megrendeljük a ruhaneműt, de nem jó a méret, akkor jogosan kérhetik, hogy küldjük vissza a címzetthez, ami nem minden esetben egyszerű. Törékeny, illetve drága tárgyaknál mindig gondoljuk át, hogy biztosan megvásároljuk-e, mivel a szállítás során megsérülhet. 

Jó, ha tudja!

Mielőtt bármilyen terméket vásárolnánk, tájékozódjunk arról, hogy a termékre van-e valamilyen áfafizetési kötelezettség, esetleg vámolási kötelezettség. Különösen figyelni kell gyógyszer, fogyasztószer, potencianövelő-szer, növényvédőszer megrendelésekor, mivel ezek behozatala engedélyhez kötött, és előfordulhat, hogy hamis, vagy egészségre káros terméket vásárolunk.

Ismerkedjünk az oldalakkal

A legnagyobb oldalak közé tartozik az eBay, AliEx­press, valamint az Amazon. Sajnos nem minden esetben van lehetőségünk arra, hogy magyarra vagy más nyelvre állítsuk az oldalt, viszont szótár segítségével is könnyen használhatóak. Rákereshetünk bármilyen termékre (angol oldalon csak angolul), emellett nagy segítség, hogy minden esetben képeket is láthatunk azokról, azonban még így is előfordulhat, hogy nem teljesen azt kapjuk, amit megrendeltünk. Ilyen esetekben mindig van lehetőség arra, hogy visszajelzést küldjünk a termékről, sőt, ha a szállítás miatt sérülten kapjuk kézhez az árut, akkor a pénzt is visszakérhetjük. A visszajelzés küldése is sok esetben angolul vagy más nyelven történik, így a nyelvtudás itt sem hátrány.

Megveszem!

Előfordulhat, hogy keresgélés közben ugyanazt a terméket többször is megtaláljuk, azonban eltérő árakkal. Ez ugyanúgy működik, mint nálunk, ha el­megyünk vásárolni: ugyanazt a terméket több helyen is megvásárolhatjuk, de eltérő árakkal. Válasszuk ki a számunkra legszimpatikusabbat, és rendeljük meg. A kiválasztott terméket két kattintással megvásárolhatjuk. Először a „Buy Now” (megvásárolom) gombra kell kattintanunk, majd egy gyors ellenőrzés után véglegesíteni a rendelést és kifizetni az árut (Confirm and Pay). Ezután már nincs semmi dolgunk, csak hátradőlni és várni, hogy a vágyott terméket a postás kihozza, vagy megkapjuk a levelet, hogy a legközelebbi hivatalban személyesen átvehetjük a terméket.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek