Az eltűnt István holttestét rejtette a Dunában talált Opel

Az eltűnt István holttestét rejtette a Dunában talált Opel

Opel
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 19. 10:30
R. K., L. B.

Egy elsüllyedt autó teteje állt ki a Mosoni-Duna vizéből Győrnél. A rendőrség kiemelte a szemmel láthatóan összeroncsolódott Opelt. A Kisalföld információi szerint a kocsi egy márciusban eltűnt, 29 éves férfi, T. István holttestét rejtette.

– A barátaival egy szombat esti koncerten volt. Akkor látták utoljára, amikor onnan a hajnali órákban távozott – mesélte a Borsnak még júniusban a férfi aggódó húga, Laura. – Hétfőn szóltak a munkahelyéről, hogy nem ment be dolgozni. Egyszerűen nem értjük, mi történhetett. Semmi gond nem volt a magánéletével. Mindig jókedvű volt, még az egyik barátját is ő vigasztalta. Nem voltak káros szenvedélyei, a munkahelyén is minden rendben volt. Nagyon közel álltunk egymáshoz, mindenben segítettük egymást. Rettentően hiányzik nekünk – nyilatkozta akkor a 25 éves lány lapunknak.

A férfi rejtélyes eltűnése után a rendőrök azonnal megkezdték a keresését. A család gyűjtést indított, a befolyt összegből pedig magánnyomozót is fogadtak, hogy mielőbb megtalálják szerettüket.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.