Aggódik a magyar család: nyoma veszett Amerikában a tudós édesapának

Aggódik a magyar család: nyoma veszett Amerikában a tudós édesapának

Amerika
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 29. 04:30
Bors

Október eleje óta valósággal felbolydult egy kétgyermekes magyar család élete. Erika két tinédzser lányával egyetemben képtelen gondtalanul nyugovóra hajtani a fejét, ugyanis a családfőnek október elején Amerikában nyoma veszett.

A mexikói-spanyol származású Enrique Garibay Ruiz annak idején a Debreceni Egyetemen ismerkedett meg a most 50 éves feleségével. Ezt követően Mexikóba költöztek, majd 9 év éve visszatértek Magyarországra.

A szabadúszó tudósként dolgozó 51 éves Enrique szeptember 17-én utazott az Egyesült Államokba, azzal a céllal, hogy meglátogassa néhány kutató ismerősét és barátját. Október 6-án azonban váratlanul, minden előjel nélkül eltűnt. Családja azóta nem tudja elérni őt, és érthetően rettegnek attól, hogy valamilyen baj érte a családtagjukat.

Enriquét már az amerikai hatóságok is nagy erőkkel keresik, a felhívás alapján Los Angeles környékén veszett nyoma. A család azonban nem éri be ennyivel, és szeretne egy magánnyomozót is fogadni. Ennek érdekében felhívást tettek közzé egy nemzetközi adományozó oldalon, ahol a jószándékú emberek segítségét kérik, hogy mielőbb megtalálhassák szeretett családtagjukat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.