400 ezer gyufából rakta ki a Parlamentet Ferenc

400 ezer gyufából rakta ki a Parlamentet Ferenc

Parlament
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 29. 10:30
BLN

Hét télen át építette a magyar Parlament kicsinyített mását Körmendi Ferenc. A gyufakirályként is ismert szegvári makettkészítőnek négyszázezer szál gyufára volt szüksége az Országházhoz. 

– Mindig meg kell tervezni a folyamatot az elsőtől a legutolsó szálig – magyarázta a Békés megyei beol.hu hírportálnak a mester. – Fontos, hogy miképpen ácsolom, rakom a gyufaszálakat, mert ha már többet ragasztottam össze, nem lehet javítani, cserélni. Az épületek alaprajzai, tervrajzai, fényképei nagyon fontosak ahhoz, hogy valósághűek, az eredetivel egyezőek legyenek a makettek – avatta be a tudnivalókba munkatársunkat. 

Körmendi Ferenc több mint fél évszázada él hobbijának, el­ső munkáját 1961-ben, 12 éve­sen készítette: rajz alapján furnérlemezből egy gyógyszeres­szekrénykét, amit lombfűrésszel vá­gott ki. A mű­vet gyorsan követte egy makett. A katonaság alatt jött a mátraházi, egykori SZOT-üdülő és egy székelykapu, majd a szegedi fogadalmi templom. Utóbbihoz százezer gyufát használt fel, a végeredmény telje­sen valósághű lett.

Hobbijára főleg télen tud időt szakítani, olyankor napi négy órát is dolgozik. Egy-egy művében 300-400 munkaóra is van. Lefotózza az eredeti épületeket, akár a szomszédos házak tetejéről, rendkívül alapos. 

Kirakta a gödöllői Grassalkovich-kastélyt, a nagymágocsi Károlyi-kastélyt, a Nyugati ­pályaudvart, az Operaházat, a Szent István-bazilikát. Most a békéscsabai Vasutas Művelődési Házban lehet megnézni a műveit.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.