Tombol a taxihiány Budapesten, és ez csak még rosszabb lesz

Tombol a taxihiány Budapesten, és ez csak még rosszabb lesz

közlekedés
PUBLIKÁLÁS: 2017. szeptember 08. 21:30
<p>Panaszkodnak az utasok, hogy nem tudnak taxit rendelni Budapesten. Az utóbbi években az igény nőtt, a taxik száma azonban nem. A szövetség elnöke szerint pedig a helyzet csak még rosszabb lesz.</p>
Bors

Egy fővárosi olvasónk felháborodva panaszolta, az utóbbi pár hétben többször is előfordult vele, hogy a késő esti órákban hiába hívott taxit, csak többszöri hívás után (volt hogy az sem jött be) küldtek érte autót, amely hazavitte a munkahelyről.

– A hivatalosan kiadott taxiengedélyek száma már évek óta stagnál, ez a szám jelenleg 5300. Bár a 2013-as taxirendelet óta a kihasználtság nőtt, és a BKK némi kivetnivalót maga után hagyó járműivel szemben egyre többen részesítik előnyben a taxikat, a hiány problémájának a megoldása már nem a taxisok számának növelésével, sokkal inkább a közlekedés javításával lenne megoldható. Nincsen ugyanis megkülönböztető jelzésünk, ugyanúgy közlekedünk, mint egy hétköznapi autós. Az iskolakezdés miatt szeptember első napjától pedig a csúcsidőkben vannak olyan részei a fővárosnak, ahol lehetetlen közlekedni. És ez a következő hetekben, hónapokban csak még rosszabb lesz – tájékoztatta a Bors olvasóit Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke.

A csúcs egyébként az iskolakezdés óta a hétköznap reggeli, és késő délutáni órák, illetve a csütörtök, péntek és szombat este 22 óra és hajnali 2 óra közötti időszak.

– Sajnálatos módon vannak, és mindig lesznek olyan ügyfelek, akiknek már nem tudjuk felvenni a rendelését, mert egyszerre van 60 bejövő hívásunk. A várakozás azonban kikerülhető, ha valaki telefonos applikáción keresztül adja le rendelését. A taxik iránti igényt illetően egyébként folyamatosan készítünk felméréseket, amely az utóbbi évekhez képest folyamatosan emelkedik – magyarázta Fárbás Tibor, az egyik legnagyobb társaság, a 6x6 taxi kommunikációs munkatársa.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.