Szijjártó: 9 magyart mentenek ki az Irma-hurrikán karmai közül

Szijjártó: 9 magyart mentenek ki az Irma-hurrikán karmai közül

hurrikán
PUBLIKÁLÁS: 2017. szeptember 11. 13:50
MTI

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter utasítást adott az Irma hurrikán által sújtott Saint Martin szigetén tartózkodó magyar állampolgárok mielőbbi evakuálására - írja az MTI.

A politikus a hurrikán miatt veszélybe került magyarokkal összefüggésben hétfői budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: kilenc állampolgárról tudnak, alapvetően párokról. Közülük hattal közvetlenül, hárommal családtagjaikon keresztül tartják a kapcsolatot - tette hozzá. 

Szijjártó Péter közölte: a holland és az amerikai válságközponttal folyamatos kapcsolatban állnak, de azok egyelőre saját polgáraik mentésével vannak elfoglalva. Jelezte: emellett egy amerikai hajóval is kapcsolatban vannak, illetve utasítást adott repülőgép bérlésére Dominikán. Ugyanakkor a természeti csapás nyomán az infrastrukturális és kommunikációs lehetőségek megcsappantak, és eddig csak katonai gépek kaptak leszállási engedélyt - mondta a miniszter.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.