Aktuális

Ilyen jól szórakozik Pumped Gabo szexjátékaival Ági - 18+ videó

Bors

2017. szeptember 10. vasárnap 18:00

<p>A kellemes merengésen kívül szomorkodásra is bőven van oka Áginak.</p>

Hiába csalta meg talán többször is, hiába beszélt úgy vele, mint egy utolsó útszélivel, Ági még mindig képes krokodilkönnyeket hullatni Pumped Gabóért. És ugyan hiába látta egy egész ország, hogy Gabo olyan férfi, akit egyetlen anyuka vagy apuka sem kívánna kislánya mellé társnak, Ági még mindig szerelmes belé.

Ezért még azt is vállalta, hogy mivel Gabo válla kiugrott a múltkori bunyóban, kitakarít nála. Persze az izmos srác lakásában Ágit egyből elöntötték az érzelmek, sírva pakolt és suvickolt, és emlékezett, milyen jókat szexeltek a lakás különböző pontjain.

Egy kis mosolyt csak az csalt az arcára, amikor megtalálta a vibrátorokat, amiket közösen használtak, és azt a műpuncit, amit Ági hiányában Gabo valószínűleg mostanában egyedül.

De még ebbe az apró örömbe is vegyült egy kis üröm, mégpedig amikor Ági azt a kiöntőformát forgatta, amit ő vett Gabónak, hogy a fiú azzal készítsen pontos másolatot férfiasságáról, hogy az bármikor használható legyen, akár egyedül is.

De hogy végül mennyit halad Ági a takarítással? Kiderül a Pumpedék – Bikiniszezonból hétfőn este 22.00-tól az RTL Spike-on.

További cikkek

Gyilkosság

Halálos késelés a XVI. kerületben: Könnyek között vallotta be tetteit a gyilkos

Covid

Bors exkluzív! Először szólal meg Szilvia, aki mélyaltatásban hozta világra gyermekét

Ez is érdekelhet

ripost.hu

Fehérbe borul az ország: kiderült, melyik nap éri el hazánkat a havazás

ripost.hu

A szerencse forgandó, de ennek a 3 jegynek idén nem lesz oka panaszra

origo.hu

Kimentek a 26 éves Opel Astrával az autópályára, a sofőr se hitte el, mennyivel tudott menni - videó

hirtv.hu

A kórházból jelentkezett a hármas ikreket váró Rúzsa Magdi: Kell a biztatás! Szorítsatok!

kisalfold.hu

Újszülöttjét nem láthatta az édesanyja, 25 évesen hunyt el a Covid miatt a bakonykoppányi nő

origo.hu

Alapfunkció tűnt el érthetetlenül az iPhone 13-ból

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: értékelje a magyar játékosok teljesítményét!

origo.hu

Több mint tíz éve nem volt ilyen az orosz energiapiacon

borsonline.hu

„Azt sem tudja, merre van arccal előre” - Sebestyén Balázs elmondta a véleményét Kulcsár Edináról

ripost.hu

Bréking: elfogták a szíven szúrt budapesti édesapa gyilkosát

vg.hu

Perre készül az Omega gitárosa

origo.hu

Nagyon ritka, százmilliókat érő autókincset találtak egy elhagyatott pajtában