Antarktisszal is rádiózott Tibor

Antarktisszal is rádiózott Tibor

rádió
PUBLIKÁLÁS: 2017. szeptember 13. 12:30
H. Z.

Manapság, amikor mindenki kábelen, műholdról vagy interneten veszi a tévéadást, sőt akár távoli rádióadók műsorait, kevés embernek van fogalma arról, mi célt szolgálhat valakinek a kertjében egy húsz méter magas, forgatható antenna. Zúgó Tibor udvarán ugyanis egy ilyen áll. A férfi a Facebook-korszakban is hű maradt régi hobbijához, a rádióamatőrködéshez.

A távolságot, mint üveggolyót

Az amatőr rádiózást a szocializmusban csak klub, illetve a Magyar Honvédelmi Szövetség berkein belül lehetett művelni. A lényege: nagy teljesítményű, rövidhullámú rádió-adóvevővel a civil használatra átengedett frekvenciatartományban véletlenszerű kapcsolatokat vadászni, mintha találomra hívnánk telefonszámokat. Alapvetően nem a beszélgetés a cél, hanem minél távolabbi amatőrökkel kapcsolatot létesíteni.

– 1975-ben, amikor 15 évesen elkezdtem Győrben a középiskolát, szerveztek egy rádióamatőr-tanfolyamot, és beíratkoztam. Abban az időben otthonról nem, csak a rádióamatőr-klubból tudtam rá­dióz­ni, és először a környező országok amatőrjeivel vettem fel a kapcsolatot, az­tán tágult a világ – idézte fel a Borsnak Tibor. Azóta is megszállottja a műfajnak, hiába lehet ma már egy okostelefonon ausztráliai rokonnal videochatelni. 335 „országgal” létesített már kapcsolatot, ami úgy jön ki, hogy a rádióforgalmazásban külön számolják a szigeteket, még ha valamely országhoz tartoznak is.

– Olyan távoli helyekkel sikerült kapcsolatot teremtenem rövidhullámon, mint Japán, Új-Zéland, az óceániai szigetek, az Északi-sark vagy az Antarktisz. Nagy szó olyan expedíciókkal összeakadni az éterben, amelyek különleges helyekre mennek. Az általános nyelv az angol, de a morze is működik még. Hiszen ha a hang nem jön tisztán, arra biztosan lehet számítani.

Tibor minden szabadidejét, főleg az éjszakáit a hobbija tölti ki.

– Az átlagember szemében bogarasnak tűnhetek, ezért nagyon hamar el szoktam mondani mindenkinek, hogy ez a szenvedélyem. Biztos vagyok benne, hogy a  technika fejlődése nem fogja eltüntetni a rádióamatőröket. Természetesen én is használom a Skype-ot, a mobilt, de a rádiózáshoz kell a műszaki tudásom, és jár vele a váratlanság is. Ez adja a sikerélményt – mondta a férfi.

Kapcsolódó jegyzetünket itt olvashatják.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.