Különc

Kétség sem férhet hozzá, hogy Tiborban a mai napig is ott él egy darab a gyerekkorából. Számára a rádiózás többet jelent holmi hétköznapi szórakozásnál. A frekvenciák rezgését valóságos szenvedélyként éli meg. Minden egyes tárcsázásnál az egekbe emelkedik a pulzusa, az pedig komoly büszkeséggel tölti el, hogy immáron 335 „ország­- gal” sikerült felvennie a kapcsolatot.

Persze Tibor lelkesedését manapság már csak kevesen értik meg. A technika fejlődésével a fülbemászó szavak és dallamok jóval kevesebb embert mozgatnak meg. Arról nem is beszélve, hogy a hagyományos rádiózásról, amely a múlt század elején még természetesnek számított, már gőzük sincs a fiataloknak. Egyszerűen nem érdekli őket. Sőt mi több: jó, ha a Tiborhoz hasonlókat nem nézik valóságos sült bolondnak.

Pedig erre semmi okuk. Azokból, akik így gondolkodnak, csak az irigység beszél. Irigylik, hogy valaki egy olyan dologban találta meg a boldogságát, amely közel sem átlagos. Mindez azért is bökheti a csőrüket, mivel a mai világban bizony egyáltalán nem könnyű a tömegből kitűnni.

Szerencsére Tibor ezeket a lehúzó hangokat elengedi a füle mellett. Inkább tárcsáz, és csak annyit mond: „Halló!”

Kapcsolódó cikkünket itt olvashatják.