A magyar Agnes Gibboney az Egyesült Államokban él, és arról lett közismert, hogy nagy erőkkel támogatta és segítette Donald Trump elnökválasztási kampányát. Ágnes a napokban hazalátogatott Magyarországra, s lapunknak is interjút adott. – Ritkán jövök Magyarországra, legutóbb 2015-ben jártam itt. Imádom a magyar ételeket, főleg a dobostortát – tudtuk meg.
A hölgynek egyébként Trump bevándorlási politikája szimpatikus, emiatt is támogatta a kampányát. Fiát ugyanis egy illegálisan az országban tartózkodó mexikói férfi ölte meg még 2002-ben. Ágnes, hogy a tragédiát fel tudja dolgozni, belépett egy közösségbe, amelynek tagjai hasonló szörnyűségeket éltek át.
– A törekvéseinket egyedül Trump karolta fel, egyedül ő állt velünk szóba. Obama nyolc év alatt ötvennel visszavetette Amerika fejlődését, Trump viszont amit megígér, azt meg is csinálja – mondta el Ágnes, aki többször is találkozott az akkor még elnökjelölttel.
– Egy 2016 nyarán tartott rendezvényen Trump odajött hozzánk, hogy beszélgessen velünk. Nálam volt egy nagy plakát a fiam arcképével. Mikor odaért és meglátta, megszorította a kezem, azt mondta, egy nagyon jóképű srácot veszítettem el, majd megcsókolta a képet – árulta el Ágnes, aki később több eseményen is felszólalt, hogy támogassa a leendő elnököt. Egyik barátnője meg is jegyezte, hogy Trump biztosan nagyon szereti őt, hiszen a politikus bármikor találkozott vele, mindig óriási mosollyal ölelte át Ágnest.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.