Mindent elkövet Pintér Enikő, hogy teljesítse a 40. szemműtétjére váró kisfia álmait. A 4 éves Zalán a tengert szeretné látni, és nagy vágya, hogy delfinekkel úszhasson.
– Zalán nagyon kicsi volt, még csak két és fél hónapos, amikor rosszindulató szemideg daganatot, úgymond retionblastomát diagnosztizáltak nála, ami mind a két szemét érinti. Ettől mondanom sem kell, hogy összeomlottam – magyarázta Enikő. – A folyamatos műtétek után és a pszichés megterhelések mellett, kiderült az is hogy egyre gyorsabban fellángoltak a tünetek nála, éppen ezért attól félünk, hogy hamarosan meg is vakulhat.
Az édesanya a Borsnak elmondta, hogy szeptember 22-én fogják elvégezni kisfián a következő szemműtétet és csak is utána tudnának elutazni.
– Sajnos a látása egyre jobban romlik, így félek, hogy nincs sok időnk hátra. Előfordulhat, hogy az orvosok döntés elé állítanak majd, hogy vagy engedem, hogy eltávolítsák a szemét, vagy belehal. Számomra egyértelmű, hogy az életben maradása mellett teszem le a voksomat – mesélte az édesanya.
Enikő most minden erején azon van, hogy mielőtt fia véglegesen elvesztené a látását, eltudja intézni neki a tengerparti utazást egy olyan helyre, ahol delfinárium is található a közelben. A terve megvalósításához minden segítséget örömmel elfogadna.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.