A dalai lámának szolgált fel Henrik

A dalai lámának szolgált fel Henrik

dalai láma
PUBLIKÁLÁS: 2017. szeptember 24. 11:30
Fr. Zs.

Afrikát és az Antarktiszt kivéve már szinte mindenhol főztem a világban – mondta a Borsnak Szűcs Henrik. A 35 éves szakács Tendzin Gyacónak, azaz a dalai lámának is készíthe­tett ételt. 

– Akkoriban még tanuló voltam, és egyszerűen mázlim volt, hogy éppen én lettem beosztva hozzá, amikor először Magyarországra jött. Mondjuk, inkább csak felszolgáltunk, mert a dalai láma csak természetes alapanyagokat eszik meg. Így leginkább magvakat, aszalt gyümölcsöket. Amikor elindultunk be hozzá, először a testőrével találkoztunk. Kis apró termetű ember, mire kettőt pislogtam, átnézte a szakács ruhám ujját, hátha beledugtam valamit, amit nem lehetne. Persze semmit nem talált, majd megáldott minket. Ekkor léphettünk be a dalai lámához, aki nagyon kedves em­ber, bár be­szélgetni nem volt módunk. Ő is le­tér­deltetett minket és a kezünket a homlokunkhoz emeltük. Egyszerűen éreztem a belőle áradó ener­giát. Ez valahogy elkísért egé­szen mostanáig –  emlékezett vissza Henrik.

Henrik ma már sikeres vendéglátós. Egy ideje már Németországban él, ahol egy kollégájával úgy döntöttek, különleges szakácskönyvet írnak.

– Nagyon sok országban jártam, hogy megtanuljam, ott mit és hogyan készítenek el. Éppen ezért is gondoltam, egy könyv kevés lenne ennek a tapasztalatnak az összegzésére. Egy trilógiában ma­­radtunk a szerző- társammal. De úgy döntöttünk, el­térünk a hagyományos szakácskönyvek világától és ezúttal egy történetbe öltöztetjük a recepteket. Ez egy varázskönyv lesz. Jó magam Artúr király leszek, a társam nem más, mint Merlin. Több szakács közreműködésével készül, mindenkinek lesz egy saját karaktere. Sőt annyit elárulok, egyikük meg is hal az első könyv végén, de még a szakácsok sem tudják, melyikük karaktere lesz az – mesélte Henrik. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.