Többször is kipróbálta házi bombáját S. Ábel

Többször is kipróbálta házi bombáját S. Ábel

S. Ábel
PUBLIKÁLÁS: 2017. augusztus 02. 08:55
Bors

Senki sem tudja pontosan, hogy mire készülhetett S. Ábel, mielőtt rajta ütöttek volna a TEK emberei, egyedül egy barátja rendelkezhet rajta kívül információkkal, akivel arról beszéltek, úgy kellene pénzt szerezniük, hogy prostituáltakat rabolnak ki, írja a Blikk. Azt nem tudni, hogy az ismerős vajon tudott-e arról, hogy S. Ábel robbantásra alkalmas anyagokat szerzett be, és egy muzeális fegyvert is vásárolt.

A lap információja szerint az általa készített robbanóanyagot nemcsak a lakásában, hanem egy Budapest közeli erdőben is többször kipróbálta, otthonában pedig jelentős mennyiségű sósavat is találtak. Erről megkérdeztek egy szakértőt, aki a lapnak elmondta: a sósavat arra szokták használni, hogy szétlocsolják a helyszínen, így amikor a robbantás megtörténik, a maró anyag ­miatt a darabok szétszóródnak.

S. Ábelt még pénteken kapták el a rendőrök az utcán, a XI. kerületi lakása előtt. Először csak rablás előkészületével gyanúsították meg, később azonban robbanóanyaggal való visszaéléssel is.

Előzetes letartóztatásáról hétfőn döntött a bíróság.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.