Osztrák kórházban kezelik a meztelenül előkerült Ajnát

Osztrák kórházban kezelik a meztelenül előkerült Ajnát

Ausztria
PUBLIKÁLÁS: 2017. augusztus 10. 05:30
Ny. A.

Nem indított nyomozást az osztrák rendőrség a 29 éves Ajna rejtélyes ügyével kapcsolatban – egyelőre. Mint ahogy a Bors szerdán megírta: a fiatal magyar nő három hét eltűnés után került elő meztelenül egy csónakházból a Wörthi-tó mellett, azt viszont nem tudja, hogy került oda. Munkatársunk telefonon beszélt az osztrák rendőrség ügyben illetékes körzeti felügyelőjével.

– Nagyon kevés használható információnk van az üggyel kapcsolatban, a sötétben tapogatózunk. A magyar hölgyet múlt hét péntek óta egy osztrák kórházban ápolják. Egyelőre általános kérdéseket teszünk fel neki, de továbbra sem emlékszik, mi történt vele – nyilatkozta a felügyelő. Hozzátette, a csónakház tulajdonosa – aki az osztrák sajtó szerint egy prominens vállalkozó – saját maga jelentkezett a rendőrségnél, miután megtudta, az ő ingatlanából került elő Ajna. A felügyelő azt nem erősítette meg, amiről szemtanúk számoltak be, miszerint a csónakháznál többször láttak egy drága kishajót kikötni, fedélzetén egy idős férfival. Elmondása szerint még azt sem látják bizonyítottnak, hogy bűncselekmény történt volna, ugyanis a magyar nő testén sem bántalmazás, sem szexuális erőszak nyomait nem találták.

Ajna egy osztrák luxusszállodában dolgozott masszőrként, de felmondott. Július 17-én indult volna haza, a szálloda dolgozóinak tűnt fel, hogy a ko­csija napokkal a felmondás után is a hotel parkolójában áll. Ajna végül kiszáradva, lefogyva és zavarodott ál­­lapotban került elő Pörtschach dél-osztrák faluban.

A Külügyminisztérium lapunknak azt mondta, őket a Bécsi Magyar Nagykövetség nem értesítette előzetesen, ugyanis a magyar nő családja a külképviseletet csak hétfőn kereste fel. Azt viszont elmondták, hogy Ajna után valóban kutattak az osztrák rendőrök, és előkerülése után közvetlenül értesítették a családot. A továbbiakban a bécsi konzuli szolgálat segíti a hozzátartozókat.

Megszólalt a megmentő

Ajna megmentője, a negyvenéves Nihad megszólalt az osztrák oe24-nek, állítása szerint a magyar nő teljes sötétségben élt, úgy mászott elő, amikor meghallotta a közelben fürdőző magyarok hangját. Élelem nélkül az elhagyott csónakházban valószínűleg napokon belül meghalt volna, ha nem találnak rá.

Nihad egy nappal később meglátogatta a kórházban Ajnát, hogy lássa, javult-e az állapota.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.