Ne aludjon el a vonaton! - kirabolták a lányt, öccsét még fojtogatta is a három hajdúhadházi férfi

Ne aludjon el a vonaton! - kirabolták a lányt, öccsét még fojtogatta is a három hajdúhadházi férfi

alvás
PUBLIKÁLÁS: 2017. augusztus 09. 15:45
Bors

A Police.hu beszámolója szerint augusztus 6-án utazott egy 21 éves lány és öccse a Debrecenből Záhonyba közlekedő személyvonaton, utazás közben elaludtak. Ezt használta ki két férfi, 32 éves B. Gyula és a 21 éves B. Krisztián ellopta a lány táskáját. Miután a lány felébredt, és keresni kezdte értékeit, meglátta a két férfit a táskával. A férfiak a táskát visszaadták, ám harmadik, még fiatalkorú társuk eközben az egyedül hagyott fiútestvér mellől akarta ellopni a lány mobilját. Az öccs ellenállt, ekkor a rabló fojtogatni kezdte, végül a mobil nélkül menekült el, amikor a lány visszatért a kabinba.

A sértettek továbbutaztak, majd a Nyíregyházi Rendőrkapitányságon feljelentést tettek. A beszerzett adatok alapján a hajdúhadházi rendőrök azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható B. Gyulát, akit elfogtak és a Hajdúhadházi Rendőrkapitányságra előállítottak. Két társával szemben a rendőrség országos elfogatóparancsot adott ki. Amikor B. Krisztián és fiatalkorú társa megtudta, hogy a rendőrök keresik őket, önként feladták magukat 2017. augusztus 8-án a Hajdúhadházi Rendőrkapitányságon.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.