Aktuális

Kirabolták a kómában fekvő Vanesszát

V. Zs. 

Létrehozva: 2017.08.04.

A lány két hete fekszik kómában egy burgaszi kórházban, szülei alig kapnak segítséget az ügyben.

Két héttel ezelőtt, július 19-én brutális baleset történt Bulgáriában, Burgasz közelében. Az utasok közül ketten amiatt indultak Szófiába, mert ellopták a papírjaikat, s megkérték Burkus Vanesszát és idegenvezetőként dolgozó párját, tartsanak velük, tolmácsoljanak nekik. Miután végeztek a fővárosban, épp visszafelé tartottak a szállásukra, amikor az autópályán lerobbantak. A leállósávba még átgurultak, s telefonálni kezdtek segítségért. Épp szálltak volna ki az autóból, amikor egy másik jármű nagyjából 160-nal, fékezés nélkül beléjük rohant.

A hátsó ülésről kiszállni készülő nő a helyszínen meghalt, a férfi utasok megsérültek, Va­nessza pedig azóta is kómában fekszik a burgaszi kórházban. Agyi ödémája van, illetve két csigolyája is elrepedt, emiatt az első napokban a szállítása lehetetlen lett volna.

– A konzulátustól tudtuk meg, melyik kórházba vitték Vanesszát. A rendőrségi intézkedés miatt papírok nélkül került be hozzájuk, emiatt csak úgy nevezték bent, hogy a magyar lány, illetve úgy tudták, Alexandrának hívják – nyilatkozta a Borsnak az apa, Burkus Sándor. Hozzátette, bár a konzulátuson, ha felhívja őket, segítőkészek, ugyanakkor abban túl sok támogatást nem kapnak, hogy kint tartózkodnak. Tolmácsot is javasoltak nekik, de azért fizetniük kellett volna. Helyette inkább egy ismerősük indult útnak Ma­gyarországról, hogy segítsen nekik. Emellett a szülők munkahelye, a MÁV támogatásukról biztosította őket.

A szegedi kórház is megpróbálta felvenni a kapcsolatot a bolgárokkal, ez azonban döcögősen megy, köszönhetően a nyelvi problémáknak.  

– Tegnap már én is kiborultam. A kórházban fel akartuk venni Vanessza holmijait, és kiderült, semmi sincs ott. Azt értettem, hogy a ruháit esetleg le kellett vágni róla, de se a nyaklánca, se a fülbevalója, se az órája nincs meg. Ezeknek eszmei értéke van, a nagyszüleitől kapta, sosem vette le őket. Most meg eltűntek. A konzul szerint talán a rendőrségen vannak az ékszerek, de félek, valaki azokat eltette – mondta az apa.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193655_auto_resized.jpg
origo.hu

Alexandra Daddario egy szál semmiben edzi a tökéletes testét - fotók, videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715056813
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195028_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195142_auto_resized.png
metropol.hu

Özönlenek a gratulációk! Gömöri András Máté öröme nem is lehetne nagyobb

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715056813
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188271_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715056813
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715056813
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715056813
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?