Aktuális

Emese 555 firkababát készített

R. K.

2017. augusztus 12. szombat 13:30

Irigylésre méltó foglalkozása van egy budapesti művésznőnek. Váraljai Emese 2011-ben gondolt egyet, és elhatározta: mi lenne, ha életet lehelne a gyerekek rajzaiba?

– Az ötletet valójában egy kanadai hölgy adta, akinek annyi megrendelése volt, hogy már nem győzte, ezért bővítette a vállalkozását. Így csöppentem én is bele a firkababák világába. Ez azt jelenti, hogy amit a gyerekek, vagy éppen a gyereklelkű felnőttek egy papírlapra lerajzolnak, azokat plüssfigurák formájában keltem életre. Varrok kézzel és géppel, barkácsolok, összetűzök, vagy éppen amire szükség van – újságolta lelkesen a Borsnak Emese, majd hozzátette: remek hangulatú workshopokat is tart, amelyek során a résztvevőkkel közösen készítik el a játékokat.

Az óriási sikerű 3D-s játékok iránt elsősorban külföldről van komoly érdeklődés. A legbonyolultabb darabok elkészítése akár egy hetet is igénybe vehet, de van, amelyiket fél nap alatt megalkotja. Emese kezei közül ez idáig több mint 555 firkababa került ki. Azt szereti bennük, hogy mindegyiknek külön története van. Emellett rendkívül egyediek is, annyira, hogy sosem fog két ugyanolyan elkészülni.

További cikkek

Eltűnt

Ezek voltak a magyar kislány utolsó szavai eltűnése előtt, nagy erőkkel keresik

Gyilkosság

Halálos késelés a XVI. kerületben: Könnyek között vallotta be tetteit a gyilkos

Ez is érdekelhet

metropol.hu

Brutális mínuszok jönnek, percek alatt több centis hó esik le

metropol.hu

Borzalmas dráma Újpesten, meghalt egy 7 éves kisfiú a benzinkúton

origo.hu

90 éves Richard Lester, az Egy nehéz nap éjszakája rendezője - képgaléria

magyarnemzet.hu

Sírva vallotta be a kőműves, hogy megölte a családapát

vaol.hu

Elfogták a Szentpéterfánál katonákra lövő moldáv embercsempészt

origo.hu

25 millió felett a Game Pass előfizetőinek száma

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: Mérhetetlen csalódottság van bennem – Nagy László

origo.hu

Kézilabda Európa-bajnokság: több mint 800 ezer fogadás a három magyar meccsen

origo.hu

Nagyon ritka, százmilliókat érő autókincset találtak egy elhagyatott pajtában

mandiner.hu

Sok külföldi cég a mérnökök miatt jön Magyarországra – a BME rektora a Mandinernek

heol.hu

Két ember halálához vezetett a kerecsendi férfi felelőtlen száguldozása

origo.hu

Macskák, akik a rejtőzködés nagymesterei