Egészen elképesztő, ugyanakkor nagyon is nyugtalanító bűnügy került nyilvánosságra a hétvégén: egy fiatal modell egy fotózásra elcsalva raboltak el, majd próbáltak meg eladni szexrabszolgának a feketepiacon. A nőért 300 000 eurót (91 millió forintot) kértek volna a neten. A bűnbanda végül elengedte egy bocsánatkérő-fenyegető levél kíséretében - többek közt azért, mert édesanya, ami a csoport szabályaival ellentétes.
A 20 éves brit modell nevét nem hozták nyilvánosságra, elrablásának körülményeit azonban igen. Milánóban rabolták el: azt hitte, egy fotózásra megy, ehelyett csapdába sétált. Bedrogozták, majd egy bőröndbe gyömöszölték, és elhajtottak vele Torino mellé, egy farmra, ahol hat napig tartották fogva. Végül elengedték: egyrészt azért, mert a nő beleegyezett, hogy később kifizet 50 ezer euro váltságdíjat, valamint kiderült róla, hogy egy kétéves gyermek édesanyja - a fiatal anyák elrablását pedig tiltja a bűnszervezet belső kódexe.
Mindez abban a levélben is elolvasható, amit a magát Black Death-nek (azaz Fekete Halálnak) nevezett szervezet küldött a nőnek utóbb, és amiben egyszerre bocsánatot kérnek tőle, eközben meg is fenyegetik - azaz ha nem azt a történetet adja elő az elrablásáról, ha nem fizeti ki az 50 ezer eurót, és ha olyan dolgokat állít a szervezetről, amik negatív fényben tüntetik fel azt, akkor megölik. Hozzátennénk: igen nehéz lehet azokról az emberekről bármi szépet állítani, akik fiatal nőket tartanak fogva, hogy eladják őket szexrabszolgának...
Egy embert már le is tartoztattak az eset kapcsán, a brit-lengyel Lukasz Herbát - ő tartotta fogva a nőt, így közvetlenül ő tehető felelőssé a történtekért - elképzelhető, hogy a szervezet többi tagja megússza a dolgot. Herba a Milánóban tartott sajtótájékoztató szerint bevallotta bűnét - írja a Daily Mail.
A Black Death bűnszervezet állítólag még az internet korai korszakában, 1994-ben alakult. Egy újságíró, Joseph Cox 2015-ben megpróbálta leleplezni a tevékenységüket. Licitálni próbált az egyik nőre a weben - sikertelenül. A következő választ kapta: "Nem hívunk meg idegeneket az aukciókra. Nem akarunk népszerűséget. Sem Europolt. Sem kíváncsiskodókat. Sem újságírókat vagy bloggereket. Csak komoly üzletet."
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.