Aktuális

Addig menekült a kétgyermekes anyuka a zsaruk elől, míg fel nem robbant a kocsi motorja

Bors

Létrehozva: 2017.08.06.

Megérte?

Forrás: Facebook

Elképesztő üldözésben kellett részt venniük a rend őreinek Manchesterben, miután egy kétgyermekes anyuka valamiért úgy gondolta, jó ötlet a gyorshajtásra rátenni még egy lapáttal, és megpattanni a zsaruk elől.

A 24 éves Megan Nolan épp hazafelé tartott barátaival egy esti buliból, amikor szemet szúrt a járőröknek. érthetetlen, miért, de úgy döntött, ahelyett, hogy megállna, inkább beletaposott Volkswagen Sciroccoja gázpedáljába, és közel 200 kilométer/órás száguldásba kezdett - a járőrök meg utána. 

A jó húsz perces autós üldözésnek - amihez később a hatóság részéről erősítés is érkezett - végül az vetett véget, hogy Nolan kocsija megadta magát: a motor ugyanis egyszer csak füstölni kezdett és felrobbant.

Noha az eset még június 4-én történt, csak most került bele a hírekbe, miután a napokban zárták le a tárgyalását, ahol Martin Rudland bíró úgy fogalmazott: hatalmas hiba lenne nem rács mögé dugni az elkövetőt.

A 24 éves anyuka egyébként szeptemberben kezdett volna egy brit iskolában, mint tanársegéd, azonban nagyon valószínű, hogy azt követően sem várják majd tárt karokkal az intézményben, hogy letudta egyéves börtönbüntetését, amit most kiszabtak rá. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190559_auto_resized.jpg
origo.hu

Két európai uniós NATO-ország is konkrét, egyértelmű világháborús fenyegetést küldött az oroszoknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714968609
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191567_auto_resized.jpg
vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189108_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714968609
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák