Végigkorcsolyázta a fél világot Judit

Végigkorcsolyázta a fél világot Judit

jégtánc
PUBLIKÁLÁS: 2017. július 31. 14:30
Hu-Zo

Ha hozott magával korcsolyát, a közönségből bárki birtokba vehette a jeget júliusban a Fővárosi Nagycirkuszban a Jégbe zárt cirkuszvilág szombati előadása után. Egyik alkalommal feltűnt a Borsnak egy idős asszony, aki a fiatalokat lepipálva mutatott be figurákat.

– Apám táncos volt, de én gyerekkoromban légtornász akartam lenni – mesélte a 74 esztendős Bártfai Judit. – Kilencévesen aztán nagyon megbetegedtem, és az orvos azt tanácsolta, valamilyen intenzív mozgást kéne beiktatni az életembe. Apám elvitt egy korcsolyaedző barátjához, akinél elkezdtem műkorcsolyázni, mellette pedig balettoztam. Tizenöt voltam, amikor a magyar bajnokság után miniszteri engedéllyel bekerültem a Magyar Jégrevübe. Hat évig voltam a társulatban, bejártuk a szocialista tábort.

Akkor a férje kapott egy karmesteri állást az NDK-ban, őt pedig balett-táncosként alkalmazták színházak.

– Ebből hét esztendő elég volt, hazajöttem – folytatta élete történetét. – Körülbelül fél év telt el, amikor Magyarországra jött a Párizsi Jégrevü, ami plusztáncosokat szerződtetett a helyiek közül. Engem is megkerestek. Az egyik előadáson rosszul lett az egyik szólistájuk. Én ugrottam be a helyére. Ez olyan jól sikerült, hogy leszerződtettek szólistaként, és továbbutazhattam velük Párizsba, Törökországba, Szíriába, Iránba, Kuvaitba, Ciprusra, Libanonba.

A turné végén Judit hazajött, de az igazgató újra kihívta őt Nizzába, ugyanott lépett fel az Amerikai Jégrevü, amely megnézte a párizsiak egyik előadását. Most az amerikaiak szerződtették.

– Hét év alatt negyvenkilenc országban léptem fel a társulattal. Utána edzősködtem, majd balettet tanítottam a nyugdíjig. Jó volt újra ott siklani, ahol ötvennyolc éve elkezdtem a pályát.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.