Július 19-én történt a szolnoki kettős tragédia, amikor egy férfi lassítás nélkül áthajtott a szembejövő sávba és autójával belerohant a közeledő kisbuszba, idézte fel az esetet a 24.hu.
A Zsaru magazinból pedig az is kiderült az ügyről, hogy miközben a rendőrök a helyszínen szemtanúkat kerestek, egy nő jelentkezett azzal, hogy ismeri a kocsit, mivel az a barátjáé. Elmondta, hogy az elvált férfival márt tart egy ideje a kapcsolatuk, gyakran veszekednek, de általában ezek az esetenként szakítással végződő viták estére elülnek és kibékülnek. Azt mondta, szerették egymást a háromgyerekes apával, akivel a baleset napjának reggelén is szakítottak, de mivel a férfinek alkohol-, vagy drogproblémái nem voltak, ráadásul az öngyilkosság sem foglalkoztatta látszólag, a nő nem gondolta volna, hogy ez történhet.
Aznap a férfi gyanús üzenetet küldött a nőnek, amiben arról írt, hogy bele akar hajtani egy kamionba, ez pedig élete legnagyobb csattanása lesz.
A 8 óra előtt nem sokkal bekövetkező csattanással azonnal elvette a kisbusz vétlen sofőrjének életét is a férfi.
VAN SEGÍTSÉG
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel awww.suicidprevencio.hu oldalt!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.