Kórházi botrány: Más ruháját adták rá a nagypapámra

Kórházi botrány: Más ruháját adták rá a nagypapámra

idős bácsi
PUBLIKÁLÁS: 2017. július 21. 10:00
R. K.

Elképesztő kálváriát kellett átélnie egy Budapesten élő idős bácsinak. A 84 éves Mihályt közel egy hónap leforgása alatt úgy dobálták kórházról kórházra, mintha nem is egy beteg emberről lenne szó.

– Nagypapám eltűnt otthonról, sehol sem találtuk. A rendőrség tanácsára felhívtuk a 104-et. Kiderült, hogy elesett, beverte a fejét. Bevitték a legközelebbi kórházba, de minket erről nem értesítettek – mesélte a Borsnak az unoka, Tünde.

– Amikor bementünk hozzá, nem hit­tünk a szemünknek. Annyira leszedálták, hogy fel sem ismert minket.  

Az idős bácsit két nap múlva átszállították egy másik kórházba, ahol Tünde szerint borzalmas állapotok uralkodtak.

– Érthetetlen módon valaki más pizsamáját adták rá. Hogy ez hogy történhetett, az rejtély. Nyoma veszett a ruháinak és a kiváltott gyógyszereinek is – emlékezett vissza a 25 éves lány. Mihály időközben tüdőgyulladást kapott, felfekvése is lett, ráadásul már a harmadik intézményben kezelték.

– Megint eltűntek a holmijai, és új­fent más ruhái vol­tak rajta. Arra se mél­tatták, hogy tisz­tába tegyék. Egyik nap édesanyám meglátogatta, de valaki más feküdt az ágyában. Számon kérte az egyik orvost, hogy hova tűnt, erre még őt hordták le, hogy mit képzel. Felháborítóan viselkedtek, arra nem voltak képesek, szóljanak nekünk, hogy máshová vitték. Csoda, hogy végül túlélte a kálváriát – fakadt ki Tünde.    

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.