Legfeljebb filmekben találkozni olyan fatális pechsorozattal, amit egy magát pilótaként kipróbáló floridai férfi élt át múlt héten.
A sors gondoskodott róla, hogy az egyelőre nem megnevezett áldozat ne élje túl az elmúlt szombatot. A férfi aznap szállt fel egy pilótaképző iskola Cessna–152-es gépével – mint kiderült, engedély nélkül. Az iskola vezetője, Robert Dean utólag a Daily Mailnek elmondta, az áldozat szombaton este 8.40-kor indult el a géppel. Mivel nem jelentette be a repülést, a reptérrel nem tartotta a kapcsolatot, így Dean arról sem tudott, hogy a repülőgép, egyelőre ismeretlen okokból, lezuhant. A roncsot csak napokkal később találta meg a floridai Everglades Nemzeti Park ingoványos területét pásztázó helikopter személyzete, közölte a Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA). Azt nem tudni, hogy a pilóta – aki a jelentések szerint egyedül volt a repülôgépen – túlélte-e az balesetet, ugyanis amikor rátaláltak, egy hatalmas aligátor marcangolta addigra már élettelen testét. A még számos kérdésre választ kereső nyomozásba az FBI is bekapcsolódott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.