A kommunizmus is hagyott ránk olyasmit, ami manapság is nagyon felkapott, keresett. A politikai színezettől eltekintve ugyanis nem egyszer komoly értéket képviselnek a szocreál műalkotások.
– A 2010-es kormányváltással kezdődött nálunk minden, amikor az Emberi Erőforrások Minisztériumának raktárában számtalan szocreál műtárgyat találtak – magyarázta a Borsnak Pintér Péter, a Pintér Aukciósház vezetője. – Oda akarták adni ezeket a Memento Parknak, ők azonban helyhiány miatt nem tudtak vele mit kezdeni. Ekkor ajánlottam fel, hogy árverésre szívesen átveszem a műveket. Ennek végül szomorú aktualitást adott a vörösiszap-katasztrófa, így a nagyjából húszmillió forint bevételt a segélyalapnak fizettük be.
Az aukciósház már a tizedik, hasonló tematikájú online és telefonos árverést rendezi meg. Talán meglepő, de a szocreál többnyire az amerikaikat érdekli, kilencven százalékban tengerentúli ajánlatok szoktak érkezni, most is ez valószínű. A tételek között az egyik legérdekesebb az a Kádár-mellszobor, amely a korszak neves művészének, Pátzay Pálnak a keze munkáját dicséri.
– Tudomásunk szerint ebből ez az egy darab van, s a kommunista vezető hatvanadik születésnapjára készült. Kidolgozásában igazán remek darab. De elképesztő az a hatalmas Sztálin-büszt is, ami ugyanarra az ötvenes években kiírt pályázatra készült, mint a Felvonulási térre állított és 1956-ban ledöntött Sztálin-szobor – mondta Pintér, aki szerint az is nagyon érdekes, hogy a kereskedőkön kívül kik viszik be neki ezeket az alkotásokat. – A legtöbbször pozitív kötődésük van hozzájuk, és inkább anyagi gondok miatt adják el őket. Beszélgetéseink során nem egy tisztességes, ugyanakkor hithű kommunista embert ismertem meg, aki a mai napig hisz az eszmében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.