Nem kis ijedelmet okozott egy madár egy Budapestre tartó járaton, miután az egyik gép leszállás közben a héjával ütközött. Emiatt több leszálló gép kényszerült átstartolásra – ilyenkor megszakítják a leszállást és gázt ad a pilóta –, mert a repülőtér dolgozói először meg akartak győződni arról, nem esett-e valami a kifutópályára, ami akadályozhatná a repülők biztonságos landolását. Lapunkat egy utas kereste meg, aki Frankfurtból utazott Budapestre, az ő gépük a madárral ütköző gép mögött haladt.
– Már a leszállópálya felé közelítettünk, a leszállást segítő szárnyakat is kiengedték, amikor hirtelen gázt adott a kapitány és újra emelkedni kezdtünk. Bemondták, hogy a kettővel előttünk lévő leszálló gép egy madárcsapatba repült, és a biztonság kedvéért újra kellett startolnunk az irányítótorony utasítására. Tettünk egy nagy kört, meg az összes éppen leszállni készülő gép is, majd végül némi késéssel leszálltunk – számolt be Miklós.
Megkerestük a repülőteret, hogy megtudjuk, mi történt a repülővel, ami a madárral ütközött. Hardy Mihály elmondta, hogy az állat a kifutóra esett, és amíg eltakarították, addig nem szállhattak le a gépek. Két gépnek kellett átstartolni, az ütközésben érintett gépben nem keletkezett kár.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.