Eltiltották az állattartástól és százezrekre büntették Fülöp gazdáját

Eltiltották az állattartástól és százezrekre büntették Fülöp gazdáját

megkínozta
PUBLIKÁLÁS: 2017. június 23. 20:15
Újabb fejlemények érkeztek a brutális kegyetlenséggel megkínzott, majd rengeteg szenvedés után elpusztult Fülöp kutya gazdájáról.
Bors

Mint ahogy korábban megírtuk, a futballszurkolók kezdeményezésére vasárnap rengeteg ember látogat majd Nagycserkeszre, ahol hosszú időn keresztül kínozta szívtelen gazdája a jószágot.

A Szurkolók Az Állatkínzás Ellen szerveződés képviselője beszélt Nagycserkesz polgármesterével, aki elárult néhány dolgot Fülöp gazdájáról és a település helyzetéről. Állításuk szerint az állatkínzót azonnali hatállyal eltiltották az állattartástól és hat számjegyű pénzbírsággal sújtották. Az ígéret szerint a településen rendkívüli eb összeírás is lesz, ami egyébként fél év múlva lett volna esedékes. Továbbá a helyi állatorvossal együttműködve elkezdik a kóbor kutyák ügyének megoldását.

A demonstráción beszédek is lesznek majd, amiket a helyi focipályán tartanak. Ezt követően egy sétára indul a tömeg, amely érinti az állatkínzó gazda házát is, ahol mindenki leteheti majd a gyertyáját. A tüntetésen várhatóan rengetegen lesznek, még külön buszokat is indítanak Budapestről.

Ahogy arról beszámoltunk, Fülöp nyakára műanyag zsinórt csomózott szorosan a gazdája. A zsineg a csontjáig hatolt, a feje a felismerhetetlenségig eltorzult. A nyíregyházi Állatbarát Alapítvány munkatársai azonban kezelésbe vették a kutyát, így szívmelengető átalakuláson ment keresztül. Napról napra egy ország kísérte figyelemmel a számos műtéten átesett ebet, aki nem bírta tovább a fájdalmakat, nemrég elpusztult.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.