Őrült ötlettel állt elő egy szlovák fiatal pár, hogy bebizonyítsák: mindegy, hol él az ember, amíg a szerelme vele tart. Barbora és Tibor összepakolták holmijukat és körbejárták Európa főbb látványosságait. Útjuk során azt kérték a helyiektől, adják kölcsön berendezési tárgyaikat – kanapé, szék, lámpa, asztal –, amikből aztán egy fotó erejéig szobát varázsolnak az utca közepén. A pár első útja Budapestre vezetett, a Szabadság hídon egy komplett nappalit rendeztek be, amit Barbora épp takarít, míg barátja, Tibor egy fotelből figyeli kedvesét.
Több európai látványosság tövében megfordultak már, Veronában felkeltek, Párizsban az Eiffel-torony előtt megreggeliztek, Drezdában mosogattak, míg Velencében ruhát mostak.
– Tudjuk, hogy első pillantásra őrültnek tűnik a dolog, de nem öncélú utazgatásról van szó. Mindenről fényképet készítünk, a fotókat pedig szeretnénk majd kiállítani, később eladni. A befolyt összegből egy olyan alapítványt akarunk létrehozni, amivel tudunk segíteni a többi fiatal párnak otthont teremteni. Olykor az utcán talált holmikat használunk, mert hisszük, hogy nincs szükség új bútorokra a boldog élethez – mesélte a Borsnak Barbora, aki építészként dolgozik, barátja pedig mérnök, utazni is csak a hétvégéken szoktak.
A páros azt tervezi, idén nyáron Szlovákia látványosságainál rendezkednek be, de terveik között szerepelnek tengerentúli úti célok is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.