Közös megegyezéssel távozik a Népszava főszerkesztője, Németh Péter, helyét eddigi helyettese, Horváth Gábor veszi át – írta a lap közleményében.
Németh a laptól úgy távozik (illetve marad tiszteletbeli főszerkesztő), hogy a Népszavát 15 évig vezette, majd az utóbbi hónapokban komoly változásokon esett át. 15 volt népszabadságossal és egykori Mediaworks-dolgozóval erősödött a csapat, a tulajdonosa pedig Puch László lett a XXI. század Média Kft-vel.
Azt nem tudni, mi áll a közös megegyezés hátterében, utódja egyébként szintén a Népszabadságtól érkezett az év elején.
Közben az is kiderült, hogy a tegnap kinevezett új Index-főszerkesztőt, Tóth-Szenesi Attilát a szerkesztőség minden tagja támogatja – írta a 24.hu. Pontosabban a szerkeszetőség 92 dolgozója közül, a szavazáson jelen levő 85 tag.
Erre azután került sor, hogy az eddigi főszerkesztő, Dudás Gergely június elsejével meglepetésszerűen lemondott, a korábbi politikai rovatvezető Tóth-Szenesi pedig – a lap hagyományainak megfelelően – bizalmi szavazást kért maga mellett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.