A 28 éves szakács, Marcus Volke felhívta a villanyszerelő Brad Coyne-t, mikor 2014 októberében egy nap elment az áram a lakásában. Arra kérte Volke a férfit, hogy nézze meg az elektromos rendszerét, mert főzés közben hirtelen elment az áram. Coyne ki is ment a brisbane-i lakáshoz, azt ekkor még nem tudhatta, hogy a férfi a 27 éves szexmunkás felesége, Mayang Prasety holttestét úgy próbálta meg eltüntetni, hogy feldarabolta és megfőzte.
Ez okozta a rövidzárlatot, mikor a lábosban felforrt a lé, az beszivárgott az elektromos tűzhelyébe. Volt egy nagy durranás, majd kikapcsolt az áram. „Ez egy olyan valami, amit meg tud javítani még ma?” – kérdezte telefonon a gyilkos a villanyszerelőt.
A villanyszerelő a lakásba érve egyből felfigyelt a borzalmas szagra, de Volke azt mondta neki, „ne vegyen tudomást a szagról”, az csak „sertéshúsleves”. A szomszédok szerint olyan bűz volt, mint a rothadó hús.
Coyne azonban észrevette a lakásban a szemeteszacskókat és különböző vegyszereket is, ami gyanús lett neki. Még helyreállította az elektromos rendszert, majd felvette a kapcsolatot a ház üzemeltetőjével, aki értesítette a rendőrséget a lehetséges problémáról.
„A fürdőszobában volt egy szekrény,amelyben a mosógép is volt, akkor még nem tudtam, hogy abban van a felség feje és kezei” – mesélte még akkor Coyne a Scottish Daily Record.
A házhoz két rendőr szállt ki, amikor Volkéhoz bekopogtak, azt mondta, egy pillanat, csak elzárja a kutyát, de elszaladt, majd öngyilkos lett a saját torkát elvágva.
Az egyik rendőr, Liam McWhinney találta meg Prasetyo testrészeit a tűzhelyen. A rendőrnek először nem esett le, mit lát, azt hitte, csak egy vicc, aztán „rájöttem, ez nem egy csíny” – mondta hétfőn a vizsgálat első tárgyalási napján, amely a gyilkosság és az öngyilkosság körülményeit hivatott kideríteni, és amely még három napig tart.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.