Kínos: beszorult a család a hintába, a tűzoltóknak kellett kimenteni őket

Kínos: beszorult a család a hintába, a tűzoltóknak kellett kimenteni őket

beszorul
PUBLIKÁLÁS: 2017. május 25. 15:00
Bors

Az angliai Playmouth egy parkjában történt az igazán kínos eset, amikor egy 11 éves kislány, Layla Roberts és a nagynénje, a 40 éves Mel Ellis úgy gondolta, hogy kipróbálják az ottani hintákat.

Rendes rokonhoz illően Ellis segíteni akart azzal, hogy bemutatja a hintázás művészetét, az elrugaszkodástól, a lendülésen át a landolásig. A szándék megvolt, de eddigre a gyerek mellett a nőnek is sikerült beszorulnia.  

Ezután kisebb tömeg gyűlt köréjük, hogy amíg ők próbálnak valahogy szabadulni a nevetséges helyzetükből, jót szórakozzanak rajtuk. Egy órányi keserves próbálkozás végére tettek pontot azzal, hogy kihívták a tűzoltókat, akik a röhörésző közönség előtt szabadították ki a gyerekhintába ragadt nőt és kislányt.

– Mostanában híztam egy kicsit, de nem gondoltam, hogy ennyit – mondta Ellis.

Layla elmondta, hogy vicces volt a helyzet és nem is volt vele semmi gondja addig, amíg a suliban meg nem tudták a többiek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.