Fogyatékossá tette párját, és ekkor még véget sem ért a rémálom

Fogyatékossá tette párját, és ekkor még véget sem ért a rémálom

bántalmazás
PUBLIKÁLÁS: 2017. május 17. 13:10
Bors

Több alkalommal is brutálisan bántalmazta élettársát egy rózsaszentmártoni férfi, aki ráadásul azt sem engedte az idős asszonnak, hogy orvosok lássák el sérüléseit.

Rendszeresen italozott együtt a pár, és gyakori volt köztük a tettlegesség is - egy 2016 márciusi vita azonban a szokásosnál is jobban elfajult - írja a HVG. A hetvenéves férfi ugyanis úgy ellökte 62 éves társát, hogy a nő combnyaktörést szenvedett - orvoshoz azonban sem akkor, sem később nem fordulhatott. Combcsontja az ellátatlanság miatt rosszul forrt össze, ami maradandó fogyatékosságot eredményezett - azonban az erőszakhullám ezt követően sem csillapodott.

Csak tavaly márciusban még legalább tíz esetben bántalmazta a férfi a védekezésre képtelen nőt, aki emiatt először a jobb oldalán, később pedig egy újabb ütlegelés miatt a balon is bordatörést szenvedett - a szomszédok ekkor értesítették a nő gyermekeit, és ezt követően jutott az eset a hatóságok tudomására is.

A Hatvani Járási Ügyészség folytatólagosan, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntettével, valamint segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntettével vádolja a brutális férfit.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.