Felfüggesztett börtönre ítélték az egykori világbajnok Csábi Bettinát

Felfüggesztett börtönre ítélték az egykori világbajnok Csábi Bettinát

Csábi Bettina
PUBLIKÁLÁS: 2017. május 30. 15:50
Bors

Három évvel ezelőtt kezdődött meg, és most zárult le Csábi Bettina és bűntársainak pere. Bűnszövetségben elkövetett adócsalás vádjával áll a Kecskeméti Törvényszék előtt az egykori hivatásos ökölvívó világbajnoknő és további nyolc vádlott társa.

A bajai bűnszervezet több ezer tonna gabonát hozott be Romániából, majd hamis papírokkal azt a látszatot keltették, hogy az árut továbbszállítják Szlovákiába. Csakhogy a gabonát végül Magyarországon adták el, miközben nem fizettek áfát. Tették mindezt a 2010. augusztusa és 2011. novembere közötti időszakban.

Az ítélet értelmében az elsőrendű vádlott K. István 4 év 6 hónap börtönt kapott és 16,6 millió forint vagyonelkobzásra ítélték, míg a másodrendű vádlott Csábi 2 év börtön, 4 év próbaidőre felfüggesztve; 9,5 millió forint vagyonelkobzással - írja a Baon.hu.

A további ítéletek:

B. Hajnalka (harmadrendű) – 5 év börtön; 16,6 millió forint vagyonelkobzás
K. László (negyedrendű) – 4 év börtön, 7,3 millió forint vagyonelkobzás
M. Tamás (ötödrendű) – 3 év 6 hónap börtön; 7,3 millió forint vagyonelkobzás
B. Péter (hatodrendű) – 2 év börtön, 5 év próbaidőre felfüggesztve, 18 millió forint pénzbüntetés
H. Zsolt (hetedrendű) – 2 év börtön, 5 év próbaidőre felfüggesztve, 12 millió forint pénzbüntetés, 7,2 millió forint vagyonelkobzás
A. István (nyolcadrendű) – 2 év 3 hónap börtön
B. Zoltán (kilencedrendű) – 1 év 6 hónap börtön, 3 év próbaidőre felfüggesztve

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.