Aktuális

Csipkerózsika-fétise miatt megerőszakolásuk előtt ájultra drogozta a nőket

Bors

Létrehozva: 2017.05.23.

Egy 43 éves Las Vegas-i orvost vélhetően életfogytiglani börtönre ítélnek, mert bűnösnek találták több nő megerőszakolásában. Binh Chung pácienseit szemelte ki, kábítószerekkel elkábította őket, majd öntudatlan állapotukban megerőszakolta őket. Az áldozatok között egy tinédzser lány is volt.

A férfi bírósági tárgyalásán azonban állította, hogy mentális betegsége tehet a történtekről, állítása szerint Csipkerózsika-fétise miatt ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy alvó nőkkel szeretkezzen. Mentségül azt is állította, hogy az érintett nők tudtak a terveiről, sőt, bele is egyeztek. A férfi nem tagadta, hogy az erőszakról még videófelvételt is készített.

Az esküdtszék ugyanakkor nem fogadta el a védekezését, és 14-ből 11 vádpontban bűnösnek találta. A doktor ketaminnal és midazolammal altatta el áldozatait, de később azt állította, hogy a nők csak megjátszották az ájultságot. A férfit hétfőn bűnösnek találták, várhatóan élete végéig börtönben maradhat, az ítélet meghozatalára júliusban kerülhet sor. A házas férfit eltiltották hivatásától, egyelőre ideiglenesen, ám a jogerős döntés után várhatóan örökre elfelejtheti hivatását, vagyis ha szabadlábra is kerül, orvosként nem praktizálhat.

A férfi eleinte nem is tartotta furcsának szexuális aberrációját, sőt, attól érezte kínosan magát, ahogy az általa ártalmatlannak vélt szokás miatt kérdőre vonták. Ugyanakkor elmondása szerint ez a fajta nemi vágy már nem kínozza.

A rendőrség az után kezdett nyomozásba, hogy a férfi felesége megtalált egy videót, amelyen férje egy idegen, ájult nővel szeretkezett. A vádemeléshez 2015-ben gyűlt össze elég bizonyíték, a bírósági tárgyalás júliusban érhet véget a jogerős ítélettel - írja a DailyMail.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192159_auto_resized.jpg
origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714956011
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192136_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ami elromolhat, az el is romlik – Murphy helyett Vad Fruttik koncertbeszámoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191301_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714956011
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17178554_auto_resized.jpg
astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192108_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák