„A megélhetésünkkel szórakoznak”: a virágmentes ballagás ötletétől kiakadtak az árusok

„A megélhetésünkkel szórakoznak”: a virágmentes ballagás ötletétől kiakadtak az árusok

ballagás
PUBLIKÁLÁS: 2017. május 05. 11:30
Munkatársunktól

Komoly indulatokat szült a KézenFogva Alapítvány kezdeményezése, az ellenérdekelt virágosok tajtékzanak. A fogyatékkal élők mindennapjait segítő szervezet akciójának lényege: a végzős diákok kérjék meg a ballagásukra ellátogató családtagokat, ismerősöket, hogy a virág árát inkább utalják át az alapítvány számlaszámára. Az el­gondoláshoz eddig negyven iskola csatlakozott. Sokan helyeslik, hogy a fiatalok inkább felelősségteljesen gondolkodnak, s nem hamar elhervadó, rá­adásul nem olcsó virágot szorongatnak ballagás közben.

A másik oldal, a virágból élők viszont teljesen kiakadtak, a virágkötők, a virágbolt-tulajdonosok és az ő pártjukon állók hangot is adtak nemtetszésüknek. A Bors többeket megszólaltatott. Egy gödöllői virágkötő hölgy például magát a módszert nem tartja helyesnek. Egy budai üzletben így vélekedtek. 

– Mi is lázadunk a különös ötlet ellen, hiszen a megélhe­tésünkkel szórakoznak – fogalmazott a boltvezető és alkalmazottja.

– Már most jelentősen esett a megrendeléseink száma, nem jó ez így – mondta a gödöllői vi­rágos a Borsnak. A budapesti Veres Péter Gimnázium egyik osztálya szintén kapcsolódott a kezdeményezéshez, és csütörtökig hetvenezer forintot gyűjtöttek össze. Az intézmény igazgatója, Papp György a felháborodás kapcsán mindössze annyit jegyzett meg, hogy nincs értelme foglalkozni vele, a kezdeményezés jó és fontos ügy, csak ez számít.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.