Genene Jones az 1970-80-as években dolgozott nővérként több amerikai kórházban is. Ténykedése azonban nemcsak abból állt, hogy megfelelő kezeléssel és odafigyeléssel meggyorsítsa a betegek minél hamarabbi meggyógyulását, hanem sok esetben egyenesen a halálba segítette őket. Ráadásul ezek mind gyerekek voltak.
Jones ténykedése akkor vált gyanússá, amikor a Bexar megyei kórházban az intenzív osztályon egyre több gyerek halt meg. Bár az intézmény kivizsgálta az ügyet, nem talált elég bizonyítékot a tettes kilétére vonatkozóan, így jobbnak látta kirúgni az összes nővért.
A nő ezután átment a kerville-i gyerekklinikára dolgozni, ahol 6 gyereket mérgezett meg. Az ügyeletes orvos akkor jött rá, hogy mi történik, amikor észrevette, a gyógyszeres szekrényben hiányzott a szukcinilkolin nevű szerből vagy épp felhígították azt. A vitrinhez viszont csak ő és Jones fértek hozzá.
A szukcinilkolin izomlazító szer, amely nagyobb mennyiségben bénultságot okoz, gyerekeknél pedig szívmegállást. Ezt használta tehát a Halál Angyala, hogy minél több fiataltól vegye el az esélyt a további életre.
Jonest 1985-ben 99 évnyi börtönbüntetésre ítélték a 15 hónapos Chelsea McCellan meggyilkolása miatt. 2013-ban az elhunyt lány anyja úgy nyilatkozott, a karjaiban fogta Chelsea-t, amikor a nővér beinjekciózta neki a halálos dózisú szert. Szintén 1985-ben a négyéves Rolando Santos halála miatt további 60 év börtönt kapott.
A Halál Angyalát azonban a börtönben mutatott jó magaviselete miatt márciusban szabadon kellett volna engedni. Hogy ezt elkerüljék, az ügyészség újabb ügyben vádolta őt meg, a 11 hónapos Joshua Sawyer 1981-es meggyilkolásáért citálták ismét a vádlottak padjára – írta meg a Daily News.
Mivel a nő tevékenysége sok esetben nem bizonyított, így a mai napig nem lehet tudni, hány embert is ölt meg. A feltételezések szerint 1977 és 1982 között akár 60 gyerekkel is végezhetett.
A pletykák szerint Stephen King róla mintázta a Tortúra című könyvének szadista nővérkéjét, Annie Wilkest. A nőt az motiválta, hogy a mérgezés után megmentőként berohant a kórterembe, és újraélesztette a kicsiket. Több mint félszáz esetben ez nem sikerült.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.