Tésztából és szoftverből él a szerbek vajdasági hőse

Tésztából és szoftverből él a szerbek vajdasági hőse

tészta
PUBLIKÁLÁS: 2017. április 24. 10:30
V. Zs. 

A jugoszláv, majd a szerb hadsereg katonájaként szolgált 1978-tól 2004-ig a vajdasági Dani Zoltán, aki végül ezredesként vonult nyugdíjba. A katonai akadémián a légvédelem területén vált igazi szakértővé. Híres akkor lett, amikor a Kis-Jugoszlávia ellen indított NATO-légicsapások idején, 1999. március 27-én az általa irányított csapat föld-levegő rakétával sikeresen kilőtt egy amerikai lopakodót, egy F–117-es Nighthawkot. Tele volt vele a világsajtó, mert ez azelőtt senkinek sem sikerült. Zoltán egy egyszerű megoldással, orosz lokátorok segítségével oldotta meg.

– Tesla adta az ötletet, aki azt mondta, hogy minden tárgy a természetben képes elektromágneses frekvencián rezonálni. Vagyis arra jöttem rá, hogy egy méteres radarral még a láthatatlannak hitt lopakodók is bemérhetők. Így is lett, embereimmel végül sikerült „leborítanunk” a vadászgépet. Később aztán egy F–16-ost is lelőttünk – idézte fel a Borsnak Dani Zoltán hozzátéve: élőben azóta sem láthatott F–117-est.

Egyébként Jugoszlávia szembeszegülését a NATO-val éppúgy, mint az ország bombázását totális hülyeségnek tartja ma is.

– Katonaként követtük a parancsot, szolgáltuk a hazánkat. Szörnyű volt az egész, mindig „Jó szerencsét!”-tel köszöntünk egymásnak, mint a bányászok, hátha túléljük az adott napot. Végül az egész alakulatom megúszta haláleset, de még baleset nélkül is – mesélte. És elismerte: a nem mindig szabálykövető lépései, illetve származása miatt végül nem léphetett feljebb a ranglétrán, így a korai nyugdíjazást választotta.

Hogy tudja fizetni három gyermeke tanulmányait, létrehozta családi vállalkozását. Ez részben egy pékség, rétes- és levestésztát készítenek és árulnak. Emellett szoftvereket forgalmaznak, optikai kábelrendszereket telepítenek, illetve lakhelyük, Székelykeve turizmusáért is ők felelnek.

– Édesapám Svédországban lakott, s fiatal voltam, amikor meghalt. Sokba került eljutnom a temetésére, így kint maradva dolgoznom kellett, hogy a kölcsönt visszafizessem. Ottani rokonom felvett a pékségébe. Leszerelésem után jött az ötlet, hogy újra pékárukkal foglalkozzam. Ma már csak a menedzselés a reszortom, de fiammal, aki cukrásznak is tanult, időnként azért még neki szoktunk állni egy-egy torta elkészítésének – vallotta be Dani Zoltán.

Egy vagyont ért

Az F–117 Nighthawk a világ első, hadrendbe állított lopakodó vadászgépe, amit az USA 1978 és 1990 között gyártott, s 2008-ig használt. Alakja, a gyémántforma miatt a radarhullámokat szétszórva veri vissza, különleges festékborítása pedig radarhullám-elnyelő tulajdonságú. Egy gép megépítése az 1980-as években 45 millió dollárba került, ami mai árfolyamon nagyjából 12,5 milliárd forint.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.