Halált okozó, gondatlanságból elkövetett testi sértéssel vádolja az ügyészség a 21 éves G. Mátét, aki tavaly júniusban egy éjszaka úgy megrázta alig egy éves kisfiát, hogy az beverte a fejét és pár órával később elhunyt. Dorina, a kisfiú édesanyja ebből állítólag nem vett észre semmit, mert mélyen aludt. A kisfiút később hiába vitték orvoshoz, addigra csak a halálát tudták megállapítani.
A tárgyaláson G. Máté nem kívánt vallomást tenni, ezért a bírónő gyanúsítottként tett vallomását olvasta fel. Ebből kiderült, a férfi korábbi traumái miatt még gyermekei megszületése előtt drogokat használt, kristályt. Amikor megszületett Dorinával az első közös gyermekük 2014-ben, egy kislány, próbált leszokni. A páros ekkor még Mátraderecskén lakott. A kis Dorinát háromszor kórházban kellett kezelni, mindannyiszor fejsérülés miatt vitték el a mentők. Az utolsó ilyen alkalommal súlyos koponyasérüléssel került kórházba. Ezután elvették a szülőktől a kislányt, nevelőszülőknél, majd a nagymamájánál helyezték el.
A fiatal pár ezután Recskre költözött, nem sokkal később megszületett második közös gyermekük is, egy kisfiú, akit édespaja után Máténak neveztek el. A kisfiú nővéréhez hasonlóan többször is megsérült, többször keletkezett pukli a fején, míg máskor vérző szájjal találtak rá. A tanúvallomások alapján valamennyi sebesülését akkor szerezte, amikor édesapja vigyázott rá. Ezen a ponton feszült egymásnak a két szülő. A férfi állítja, egykori élettársa is elejtette a gyerekeket. A fiatal nő – aki elhunyt kisfia szóbakerülése miatt elsírta magát – a szembesítés során ezt tagadta.
G. Máté vállalta a felelősséget kisfia halála miatt, de állítja, nem szándékosan bántotta a gyereket. Hogy azon az éjszakán miért rázta meg a kicsit annyira, hogy az később elhunyt, egyelőre egy magyarázat látszik ésszerűnek. A férfi folyamatosan próbált leszokni a kristályról és a nyugtatókról, ami miatt egyre ingerlékenyebb lett. Ráadásul egykori élettársa szerint a férfi nem viselte jól a gyereksírást sem. Ez a kettő pedig ahhoz vezetett, hogy tehetetlen dühében halálra rázta a kisfiút, amiért az nem akart megnyugodni.
A szülők a kis Máté halála után szakítottak. A férfi tavaly június óta börtönben ül előzetes letartóztatásban. Kisfia temetésén sem tudott részt venni, kislányával sem találkozhatott, de a bíróságon érdeklődött hogyléte felől. G. Mátét kisfia halála miatt halált okozó testi sértéssel, kislánya koponyasérülései miatt életveszélyt okozó testi sértéssel vádolják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.