Magyar kórházakat is pénzelt Lennon kedvese

Magyar kórházakat is pénzelt Lennon kedvese

támogatás
PUBLIKÁLÁS: 2017. április 03. 16:30
Mi köze volt a magyarokhoz a Beatlesnek? Benedek Szabolcs a többi között erre is választ ad új könyvében.
V. Zs. 

Fiatal kora óta nagy rajongója a Beatles együttesnek Benedek Szabolcs. A Jó­zsef Attila-díjas író ezt már néhányszor szavakba öntötte, több könyve is született a zenekarral kapcsolatban. A március közepén megjelent Beatles vágatlanul címû munkája ezúttal a bandához fűződő érdekes történeteket gyűjtötte csokorba. A szerző a Borsnak elmondta: ezek a sztorik a brit gombafejű-szakirodalomból nagyjából már ismerhetők, de a magyar olvasók közt biztosan lesznek, akik egy-egy érdekességről mit sem tudnak.

Eredetileg egyébként ebből nem akart könyvet írni, szimplán csak a Facebook-oldalán kezdett el megosztani egy-egy történetet. Aztán, ahogy ezek egyre sokasodtak, és néhány közülük megjelent egy-két irodalmi portálon és folyóiratban, mégiscsak kötetbe rendezte. Az egyik legérdekesebb fejezet például arról szól, hogy a Beatles több szálon is kapcsolatba került velünk, magyarokkal.

– A magyar származású fotós, Dezo Hoffmann megjárta a spanyol polgárháborút, a második világháborút, majd Angliában telepedett le. Egy ismerőse ja­vaslatára kezdett el képeket ké­szíteni egy akkor még kevéssé ismert liverpooli csapatról. Ez volt a Beatles. A kapcsolat olyan gyümölcsöző lett, hogy évekig Hoffmann maradt a zenekar hivatalos fotósa – mond példát a szerző. De az is roppant érdekes, hogy John Lennon elválaszthatatlan partnere, Yoko Ono a zenész halála után a festő Havadtőy Sámuel élettársa lett, és Magyarországon is volt laká­suk. Sőt Yoko több magyar mú­zeumot és kórházat támogatott.

Benedek Szabolcs nagy szívfájdalma, hogy a kötet kapcsán nem tudott komolyabban leülni beszélni a tavaly nyáron elhunyt Esterházy Péterrel, aki ott volt a Beatles 1966-os esseni koncertjén, az NSZK-ban.

– Nem nagyon tudok olyan ma­gyarról, aki látta élőben a gombafejűeket. Sikerült megszereznem annak a koncertnek a kalózfelvételét, oda is adtam neki, de arról már nem tudtunk beszélni, milyen emlékeket éb­resztett benne – sajnálkozik az író.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.