Javában zajlik az élet az Ohio-i Szent István Katolikus Magyar Templomban. Míg a budapesti bazilikában előkelő esküvőket és nagyívű koncerteket szerveznek, az amerikai Youngstownban található istenházában – misék mellett persze – bingó bajnokságra és kártyapartikra is várják a katolikus hívőket.
A Bors az interneten szúrta ki a magyar uralkodóról elnevezett, de amerikai templom hirdetését, amiben a májusi kártyabajnokságra invitálják azokat, akik nemcsak Istenben, de szerencséjükben is hisznek. A nevezési díj átszámítva 1300 forint, amit a bejáratnál válthatnak meg a hívők. A belépti díj megvásárlása ráadásul nem csak a szerencsejátékban való részvételre jogosít fel, de még egy ebédre is futja belőle. A bajnokság szervezői azokra is gondoltak, akik nem bingóznának, így lesz tombolahúzás, de más, kevésbé rizikós szerencsejátékkal is szert tehetnek némi összegre a bajnokságban résztvevők.
Az Ohio-i Szent István Templom közösség önkéntesei februárban több száz adag töltött káposztát készítettek hagyományos magyar recept alapján. A töltelékeket aztán eladták, a bevételt pedig a templom javára fordították. Internetes beszámolók alapján hasonló gasztronómiai akciót tavaly ősszel is csináltak. A templomot nem véletlen nevezték el a magyar államalapítóról. Több Szent István Római Katolikus Templom is található az Egyesült Államokban, például New Yorkban Manhattan városrészben.
A tengerentúli katolikus magyar közösséget még 1902-ben Perényi László jászberényi hittanár szervezte össze. Akkoriban már sok magyar vándorolt ki az USA-ba, így létre tudott jönni az egyházközösség. A katolikus templomok lelkészein akkoriban több nemzetiség is osztozkodott, a magyar katolikus lelkészek egyszerre tartottak misét honfitársaiknak, horvátoknak és németeknek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.