Különös, de éppen a gyermekétkeztetés szolgáltatja egy ideje a legelképesztőbb jogi csavarokat. Most például a Gazdasági Vesrenyhivatal vetette be azt a fegyverét, amelyet ritkán szokott beélesíteni: a közétkeztetéssel is foglalkozó Hungast Zrt. be akarta kebelezni a Sodexot, hogy a legnagyobb menzacéggé nőjön, de a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megálljt parancsolt az üzletnek. Mivel fennáll a veszélye, hogy a cég erőfölénybe kerülhet, s monopolhelyzet alakulhat ki a 150 milliárdos piacon, teljes körű vizsgálatot indítottak a tranzakció kapcsán.
A közelmúlt jogi csavara is a gyermekétkeztetés területén történt, s éppen a fent írt céghez, a Hungasthoz köthető. Mint a BorsOnline hírül adta, a cég ételmérgezés ügyben beperelte a kormányhivatalt, amire szintén alig volt még példa: egészen pontosan a Hungast érdekeltségi körébe tartozó Gyermekmenza Kft. fordult bírósághoz, mert nem tudott belenyugodni az őt ismételten elmarasztaló hatóság másodfokú, jogerős határozatába. A Pest Megyei Kormányhivatal akkor azt állapította meg, hogy a cég főzőkonyhájában elkészített hús nem kapott kellő mértékű és idejű hőkezelést, s ez okozhatta 258 gyerek megbetegedését az óbudai id. Béres József általános iskolában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.