Ételmérgezés: bíróság elé citálják a kormányhivatalt

Ételmérgezés: bíróság elé citálják a kormányhivatalt

ételmérgezés
PUBLIKÁLÁS: 2016. november 29. 19:00
Bors

Elképesztő fordulat: bírósághoz fordult az óbudai tömeges ételmérgezés miatt az a közétkeztető, amelyet korábban az illetékes kormányhivatal jogerősen elmarasztalt.

A Borsonline is beszámolt az előzményekről: áprilisban 258 gyermek lett rosszul a III. kerületi, az id. Béres Józsefről elnevezett iskolában. Az ok – a vizsgálati adatok szerint – az volt, hogy a főzőkonyhában elkészített húst nem sütötték át alaposan.

A Pest Megyei Kormányhivatal azonnal vizsgálatot kezdett az ügyben, mely júliusban zárult le. A vizsgálat eredménye szerint súlyosan hibázott a Hungast-cégcsoportba tartozó Gyermekmenza Kft., amely olyan ebédet főzött, amitől a diákok tömegesen megbetegedtek. Emiatt a kormányhivatal élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabott ki a vállalkozással szemben.

Korábban a Hungast-cégcsoport akkor azzal védekezett: korai ételmérgezésről beszélni, mert azt a cég belső vizsgálatai még nem erősítették meg.

A közétkeztető cég azonban nem ismeri el vétkét az ételmérgezésben, s azt követően fordult felperesként a bírósághoz, hogy immár jogerőre emelkedett az ellenük született elmarasztaló határozat.

A jogi csemegeként is érdekesnek ígérkező tárgyalást január negyedikére tűzték ki a Budapest Környéki Törvényszéken.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.