Bocsánatot kért a United Airlines vezére a véresre vert majd lecibált utastól

Bocsánatot kért a United Airlines vezére a véresre vert majd lecibált utastól

megver
PUBLIKÁLÁS: 2017. április 12. 09:03
<p>A United Airlines amerikai légitársaság elnök-vezérigazgatója, Oscar Munoz nyilvánosan is bocsánatot kért kedden, amiért a légitársaság Chicago és a kentucky-i Louisville közötti járatáról az előző nap véres erőszakkal szállítottak le egy 69 éves férfit, David Dao orvost. </p>
MTI

Az elnök-vezérigazgató többször is változtatott álláspontján. A légitársaság munkatársaihoz írt belső – és nyilvánosságra került – levelében először helyesnek minősítette az alkalmazottak eljárását, és támogatásáról biztosította őket. Kedden délutánra azonban már – valószínűleg az országos felháborodás hatására is – bűnbánó hangú bocsánatkérő levelet tett közzé, amelyben leszögezte, hogy „soha, senkivel nem szabad ilyen rosszul bánni”. 

A légitársaság, szokás szerint, több jegyet adott el, mint ahány utasra számított, ezért a személyzetnek már nem maradt hely, így önkényesen kiválasztottak négy utast, felajánlva nekik, hogy másik géppel elszállítják őket. Hárman elfogadták az ajánlatot, a kínai származású férfi azonban nem akart leszállni, mondván, a betegei várják őt, mire hívták a biztonságiakat, akik fejbe verték, a padlóra szorították, és a karjánál megragadva húzták ki a repülőgépről. A véres jelenetet az egyik utas mobiltelefonon rögzítette, s így került nyilvánosságra. 

A férfit még kedden is kórházban ápolták. Mivel azonban országos figyelem irányul rá, órákon beül kiderítették róla, hogy tüdőgyógyász, és korábban volt összeütközése a törvénnyel, mert engedély nélkül adott ki vényköteles gyógyszereket, ezért átmeneti időre be is vonták az orvosi praktizálási engedélyét. Ügyvédje azonban leszögezte: múltjának semmi köze nincs és nem is lehet ahhoz, ahogyan a repülőgépen bántak vele. 

Oscar Munoz, a United Airlines elnök-vezérigazgatója először azzal próbált érvelni, hogy a férfi agresszív volt, ám a videofelvételek egyértelműen cáfolták ezt az állítást. Második, immár bocsánatkérő közleményében az elnök-vezérigazgató „igazán szörnyűségesnek” nevezte a történteket, és bejelentette, hogy felülvizsgálják a légitársaság eddigi azon gyakorlatát, amely az utazástól történő önkéntes visszalépésre szólít fel utasokat abban az esetben, ha van ugyan jegyük, de nincs elég hely a gépen.

Az utassal történt erőszak országos visszhangot váltott ki az Egyesült Államokban. Nemcsak a közösségi médiában foglalkoznak vele, hanem az esti híradókban is készülnek riportok róla, s még a késő esti, napi kabaréműsorokban is a légitársaságon élcelődnek. A Los Angeles Times című napilap pedig kedden tekintélyes szerkesztőségi cikket szentelt annak, hogy ez a viselkedés a nagyvállalatoknál eluralkodott stílus része, külön utalva az elnök-vezérigazgató első állásfoglalására.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.