A Nagy Duettet nézte vizsgálat közben az orvos, éjjel meghalt a néni

A Nagy Duettet nézte vizsgálat közben az orvos, éjjel meghalt a néni

A Nagy Duett
PUBLIKÁLÁS: 2017. április 29. 05:20
Bors

Egészen megdöbbentő történet látott napvilágot egy Pest közeli város orvosi ügyeletéről. Egy idős hölgy került nagyon rossz állapotba húsvétvasárnap, félrebeszélt, fulladt, nem tudott enni-inni, és a gyógyszereit sem tudták neki beadni, ezért a gondozója kihívta hozzá az orvosi ügyeletet este fél kilenc körül. Ami ezután következett, arra senki nem számított.

– Már a telefonban azt kérdezte a doktornő, hogy mit tud ő csinálni? Amikor belépett a lakásba, az volt az első kérdése, hogy be tudnák-e kapcsolni a tévében A Nagy Duettet, mert már múlt héten sem látta, mindig van valami – írja a Praxis Blogon az asszony közvetlen szomszédja, akinek személyesen az érintett gondozó mesélte a történetet.

– Leült, és miközben nézte a műsort, úgy vizsgálta a beteget, és azzal kapcsolatban közben megjegyzéseket is tett. Az orvos a vizsgálat után elment, de az asszonyhoz kicsit később mentőt kellett hívni, mert ismét rosszul lett. A kórházban még aznap éjjel meghalt. 

A szomszéd szerint a doktornőnek kizárólag a beteggel kellett volna törődnie, és nem azzal, hogy mi történik A Nagy Duettben. A Bors elérte az érintett ügyelet egyik korábbi alkalmazottját, aki közel húsz évig teljesített ott szolgálatot.

– Vannak nagyon rendes orvosok, de sokan belefáradtak már a munkába. Általánosságban azt mondhatom, hogy sok panasz érkezett rájuk, amiknek a nagy része a nem megfelelő hangnemet, a hozzáállásukat bírálta. Borzasztó ez az eset is – szörnyülködött a nyugdíjba vonult nő.

Lapunk megkereste a doktornőt a helyszínre küldő szolgálatot, az ügyvezető igazgató az esettel kapcsolatban nem kívánt nyilatkozni.       

A ValóVilág is nagy kedvenc volt

– Amikor apámat vittem egy fővárosi kórházba, a sürgősségi osztályon a ValóVilág-kiszavazást nézték a nővérek és mentősök. Volt, aki vakbélgyanúval vergődött, volt, aki nem ihatott a vizsgálat miatt, de nem érdekelte őket – számolt be az írás alatti kommentben tapasztalatáról egy férfi.

Kapcsolódó jegyeztünket itt olvashatja!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.